Szerda este Boldog Apor Vilmos gyulai plébánosról, győri püspökről szólt Szappanos Gábor történész előadása az Almásy-kastély Stefánia szárnyában.
A Múzeumi Szabadegyetem programsorozat legújabb eseményének aktualitását az adta, hogy Apor Vilmos 1892-ben február 29-én, vagyis majdnem napra pontosan 133 éve született.
A közel másfél órás rendezvény során fényképek és videók is előkerültek, Szappanos Gábor gyakran idézett Apor Vilmos naplójából is, így a közönség visszatekinthetett Apor pappá válásának fontos pillanataira, majd Gyulára érkezésére.
Mint ismert, Apor Vilmoshoz Gyulán számos jótétemény fűződik, személyesen járt közbe sikerrel a román fogságba esett gyulaiak kiszabadítása érdekében, segítette a szegényeket. 1941-ben nevezték ki győri püspöknek, felszentelésére egyedi módon Gyulán került sor. 1945-ben a hozzá menekült nőket védte a szovjet katonáktól, amikor halálos lövést kapott. Holttestét akkor csak ideiglenesen temethették el.
A Múzeumi Szabadegyetem következő előadására március 26-án kerül sor. Ekkor Balogh Dorottya, a levéltár igazgatóhelyettese egy 48-as katonahölgy és egy gyulai főorvos különleges kapcsolatáról beszél.