2025. március 27., csütörtök
FONTOS

A Kárpát-medence legjobb helyesírói versenyeznek Gyulán

Csütörtök délután megkezdődött a 36. Implom József Helyesírási Verseny döntője a Vigadóban.

A kétnapos megmérettetésen a Kárpát-medence százhúsz legjobb helyesírója mérte össze tudását.

Hagyományosan február végén rendezik az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét. Az idén harminchatodik alkalommal életre hívott rendezvény változatlan népszerűségnek örvend, amely egyben a magyar nyelvet beszélő fiatalokat is összefogja. Ebben az évben százhúsz diák nevezett az anyanyelvi megmérettetésre a magyarországi iskolák mellett, a határon túlról is.

A helyesírási döntőt évről-évre szakmai programok is kísérik, fogalmazott Zámori Ida, a versenyt szervező Erkel Ferenc gimnázium főigazgatója. A kétnapos rendezvény szakmai programjaként országos hírű előadók a legújabb, a gyakorlatban is jól használható elméletmódszertani bemutatókat tartottak. A főigazgató hangsúlyozta, a verseny célja az anyanyelv iránti tisztelet, a tudatos nyelvhasználat, valamint a diákok és a közvélemény nyelvi érzékenységének fokozása.

Az első verseny meghirdetésekor kétséges volt, hogy lesz-e nevező, fogalmazott a zsűrielnöki szerepet betöltő Nagy János emeritus professzor. Az évtizedek bizonyították, hogy amíg lesznek ötletes fiatalok, akiket az is érdekel, hogy az írásmódok különbségeivel milyen jelentéskülönbségeket lehet kifejezni, addig lesz ez a verseny is.

Kónya István alpolgármester köszöntőjében „a stílus maga az ember” mondás napjainkban gyakorolt jelentőségét emelte ki. Sajnos egyre inkább tapasztalható az okoseszközök világában a pongyola fogalmazás, ami az írásban is megjelenik. Kónya István hangsúlyozta, ma egy olyan generáció nő fel, melynek a helyesírása katasztrofális.  A helyesírási verseny résztvevői sokat tehetnek ennek ellensúlyozására.

A nyitóeseményen átadták az Implom József-díjat is, az elismerést ebben az évben Veszelszki Ágnes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző karának dékánja kapta.

 

Nézze meg ezt is:

Látványos szakaszába ért a Gyulai Várfürdő vízgyógyászati részlegének rekonstrukciója

  Január végén még a képen látható állapotban tartottak a vízgyógyászat kivitelezési munkálatai a Gyulai …