

Partnerség a fiatalokért – szombaton együttműködési megállapodást írt alá Békéscsabán a Békés Vármegyei Kormányhivatal és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége vármegyei szervezete.
A fiatal vállalkozókkal kötött partnerség hozzájárul a térség gazdasági szereplőinek megerősítéséhez.
A jövőnek és a fiataloknak szól az a partnerségi megállapodás, melyet szombat délelőtt írt alá Békéscsabán Takács Árpád, Békés vármegye főispánja és Kelle András, a FIVOSZ Békés vármegyei elnöke. Az együttműködés gondolata tavaly év végén fogalmazódott meg először. Takács Árpád hangsúlyozta, a közös gondolkodás folytatásaként, a VOSZ és a FIVOSZ egy kész cselekvési tervvel állt elő. Az eddigi gyakorlatot megfordítva született meg az a döntés, hogy a közös megállapodásba átemelik azokat a lehetőséget, amelyekben a fiatalok leginkább szeretnének kiteljesedni.
A negyedik ipari forradalom nem a gépekről, hanem az automatizálásról és egy eredményorientált folyamatról fog szólni, mondta Takács Árpád. Ennek kapcsán kiemelte, a magyar gazdaságban a mikro-, kis- és középvállalkozások szerepe elképesztő mértékű. A magyar gazdaság gerincét a KKV szektor adja, éppen ezért erre a csoportra és ezen belül a fiatalok vállalkozókra kell különösen figyelni. Takács Árpád kiemelte, a most született megállapodás Partnerség a fiatalokért címmel indul el a közeljövőben.
Az egész térséget érintő, fontos lépésnek nevezte az együttműködési megállapodás létrejöttét Kelle András, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége vármegyei elnöke. Kiemelte, egy vállalkozás indítása bátorságot, kitartást és sok munkát igényel. A megkötött együttműködés nem csak egy szerződés, hanem ígéret is.
Előremutatónak nevezte a partnerség létrejöttét Losonczi István, a VOSZ vármegyei elnöke. A együttműködés jelentősége kapcsán a FIVOSZ Békésben betöltött szerepét hangsúlyozta.
Az ünnepi esemény az együttműködési megállapodás aláírásával zárult.