2025. március 27., csütörtök
FONTOS

Sulikézi fesztivált rendeztek Gyulán

Sulikézi fesztivált rendeztek a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

A program iránt olyan nagy volt az érdeklődés az iskolák, egyesületek részéről, hogy szombaton Újkígyóson, vasárnap pedig Gyulán is tartottak egy eseményt. Itt az első korcsoportos fiatalokat, 2017-ben, valamint 2018-ban született fiúkat és lányokat szólított meg a Magyar Kézilabda Szövetség. Hat állomáson különböző feladatokat hajtottak végre a fiatalok. Ezek mind a kézilabda specifikus mozgást segíti elő.

A Sulikézi fesztivál a fiatalok mellett a pedagógusok, edzők számára is hasznos, hiszen itt elsajátíthattak olyan gyakorlati feladatokat, melyeket a későbbiekben alkalmazhatnak. Itt a legkisebbek labdakezelésétől kezdve a különböző koordinációs feladatok jelentek meg.

A fesztivál célja az volt, hogy azt a versenyszellemet mutassák meg a fiataloknak, melyre a későbbiekben szükségük lesz ahhoz, hogy sikeres sportolóvá váljanak.

Nézze meg ezt is:

Látványos szakaszába ért a Gyulai Várfürdő vízgyógyászati részlegének rekonstrukciója

  Január végén még a képen látható állapotban tartottak a vízgyógyászat kivitelezési munkálatai a Gyulai …