2025. március 24., hétfő
FONTOS

A települések önvédelemhez való joga is szóba került a békéscsabai fórumon

Közösségi Értékvédelmi Konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.

Ennek egyik állomása volt a csütörtöki, békéscsabai esemény. A fórum előtt Dukai Miklós tartott sajtótájékoztatót. Az önkormányzati államtitkár kiemelte, Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében arra is kitért, hogy adjuk meg azt a lehetőséget az önkormányzatok számára, hogy a helyi identitásukat, a történelem során elért helyi hagyományaikat, lakosságukat és mindenféle helyi értéket megtudjanak védeni, ami a legkisebbtől a legnagyobb közösségig mindenkinek fontos.

Dukai Miklós kiemelte, a szabályozás nem kötelező feladata az önkormányzatoknak, hanem ez egy olyan lehetőség lehet a településeknek, hogy azok, akik fontosnak tartják, hogy megvédjék a helyi értékeket, akkor lehet ezzel az eszközzel élni. Az önkormányzati államtitkár kiemelte, amennyiben 1990 óta nézzük a magyar társadalmi viszonyokat, akkor lehet látni, hogy az országnak vannak olyan frekventált részei, ahová szívesen költöznek az emberek.

Dukai Miklós kiemelte, olyan eszközt szeretnének biztosítani az önkormányzatok számára, ami szabályozott módon lehetővé teszi azt, hogy a települések arról dönthessenek, hogy hogyan és milyen formában lakhatnak az emberek saját településeiken.

Nézze meg ezt is:

Gyulai ezüstérem a Közgazdasági Diákolimpia döntőjében

Dudás Ágoston, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2025-ös versenyét …