2025. március 17., hétfő
FONTOS

Közeledik a negyedik, gyulai Tacskó találkozó!

Látványos felvonulást rendeztek tavaly a harmadik gyulai Tacskó találkozó résztvevői.

Hivatalosan 143 kutyát neveztek be a programokra, de ennél jóval többen látogattak el a Harruckern térre, ahonnan az Almásy-kastélyhoz vezetett a menet. Az évről-évre több résztvevőt vonzó program az idén sem marad el.

Fábián Tamás elmondta, nem feltétlenül céljuk, hogy részvételi rekordot döntsenek, sokkal fontosabb, hogy megismertessék kabalafigurájukat, a múzeumi szolgáltatásokat, mindezt a látogatóközpont alapításának évfordulójára időzítve.

A tacskók számára szervezett futó- és szépségverseny mellett Egeresi Enikő kutyatréner vállalkozott arra, hogy kifejezetten tacskókról szóló workshopot rendez. A kastély újjászületésének napját persze más programokkal is ünneplik. A kastély látogatói mindent megtudhatnak a főúri időtöltésről, Bögretappancs címmel tacskós virágdekor és kreatív műhelyfoglalkozás várja az érdeklődőket, nem marad el a Kastélytúra Tacskó Döncivel.

Nézze meg ezt is:

Megújulhat az Élővíz-csatorna belvárosi szakasza

Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési …