

A legérdekesebb dokumentumokat tárja fel hónapról-hónapra a Ládafia: A hónap dokumentuma a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárából.
Ez alkalommal Czégé Petra Gabriella “A levéltár otthona, a gyulai pénzügyi palota – Petőfi tér 2.” címet adta írásának. Volt egy projekt, melyben helyi épületek történeteit dolgozták fel a levéltár munkatársai. Így kerültek elő azok a dokumentációk, melyek képezték a Ládafia előző havi témáját.
Az épület terve mintegy 125 évvel ezelőtt jött létre, viszont a története korábbra nyúlik vissza. 1889-ben egy nagyobb közigazgatási átszerveződésnek köszönhetően létrehozták a vármegyei pénzügyi igazgatóságokat. Ekkor ennek nem volt megfelelő épület Gyulán, az akkori vármegyeszékhelyen. A Magyar Királyi Pénzügyigazgatóság az egykori Gyulai Magyar Királyi Állami Elemi és Polgári Leányiskola, a későbbiekben 1. Sz. Általános Iskola helyén található Korona vendéglő helyiségeiben kapott helyet.
1902-ben a pénzügyminiszter támogatta, hogy új épületbe kerüljön a Magyar Királyi Pénzügyigazgatóság. Először a mai városháza, az egykori vármegyeháza melletti telken képzelték el. A végső megoldás pedig a szemközti telek lett, ahol két épület volt korábban. Az egykori főjegyzői lakás, valamint a Destek-ház. Még 1902-ben a tárgyalások után megkezdődhetett a tervezés, a tervek a következő év nyarára készültek el. 1903-ban elkezdődött az építkezés, amely 1905-ig tartott. Ez év szeptemberében kezdték meg a hivatalok a beköltözést. 1923-ben bővült az épület a második emelettel, amely az első világháborút követő első nagyobb építkezés volt a városban.