2025. március 18., kedd
FONTOS

A figyelem középpontjában a szociális munka

Március harmadik keddje a szociális munka világnapja.

Az aktualitás kapcsán a 3Témában Kiss Szabolccsal, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény vezetőjével az elérhető szolgáltatásokról, a közösségépítés jelentőségéről és a szakember utánpótlásról beszélgettünk.

Kihívás és egyben inspiráló is a szociális területen dolgozni, hiszen minden nap más, hangsúlyozta Kiss Szabolcs, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény vezetője a 3Témában. A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége ajánlására a Szociális Munka Világnapját március harmadik keddjén tartják, ebben az időszakban a figyelem fókuszába kerül a terület. A szociális jelző a köztudatban valamilyen negatívummal társul, fogalmazott az intézményvezető. A szociális segítségnyújtással általában együtt jár, hogy valaki hátrányos helyzetben van, vagy éppen rosszak az életkörülményei. Kiss Szabolcs kiemelte, megfordítva a szociális jelző, közösséget is jelenthet.

A kistérségi intézmények korábban gyakorlati helyként, évek óta pedig duális képzőpartnerként dolgoznak együtt közép- és felsőfokú oktatási intézményekkel, mondta Kiss Szabolcs. A Göndöcs Benedek és a Harruckern János technikumban folyó szociális ápoló- és gondozó, valamint kisgyermeknevelő- és gondozó képzések kiválóan illeszkednek a kistérségi intézményi profilba. Az ebben résztvevő diákok a telephelyeken, valós környezetben, felügyelet mellett gyakorolhatják a tanult szakmát. Egyfajta munkavállalói előszűrő is a program, hiszen abban lehetőség nyílik több szempontból is megismerni a diákokat. Kiss Szabolcs hangsúlyozta, a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara a felsőfokú duális partnerük, és egyben meghatározó intézmény a szakember utánpótlásban.

A szociális munka egy rendkívül sokrétű, több területet lefedő segítő és támogató folyamat. A napokban mindazokra irányul a figyelem, akik hivatástudattal végzik a feladatukat.

Nézze meg ezt is:

Március 15-én átadták a városi kitüntetéseket Gyulán

  Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak a városháza …