2025. március 18., kedd
FONTOS

Töretlen a karitász pályázatok sikere

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász pályázatainak köszönhetően többek között közösségi lekvárfőzést és jótékonysági gyermektábort is szerveztek tavaly az önkéntesek.

Számos nagyszerű program jött létre, amelyeket a helyi igényeknek megfelelően szerveztek meg.

Árpád-házi Szent Erzsébet, a katolikus karitász védőszentjének ünnepéhez kapcsolódóan minden év novemberében országos gyűjtést rendeznek a rászorulók javára a katolikus templomokban. Az Erzsébet-napi adományokat hagyományosan az egyházi karitatív munka támogatására használják fel a következő év során. A Szeged-Csanádi Egyházmegye ennek a gyűjtésnek köszönhetően is tudja segíteni karitászcsoportjai kezdeményezéseit.

A harmincnyolc csoport számára ugyanis az egyházmegye minden tavasszal pályázatot ír ki három fő témakörben. Egyrészt olyan tervekkel nevezhetnek, amelyek által a rászorulóknak tudnak konkrét segítséget nyújtani, például tüzelőtámogatással, gyógyszerekkel, tartós élelmiszerekkel vagy közüzemi számlák ki­fize­té­sé­vel. A pályázatok másik nagy csoportja a természetbeni segítségnyújtást tűzi ki céljául, például melegételosztást, öngondoskodó programok megszervezését. A harmadik lehetőséggel rászoruló gyermekeket táboroztathattak.

Kothencz János diakónus, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász igazgatója elmondta, minden évben megmozgatja a karitászcsoportokat ez a nagyszerű lehetőség.

– Aszerint választanak a kiírt pályázati lehetőségek közül, hogy mit szeretnének megvalósítani, és mi az, amire a támogatásunkkal elég lesz az erőforrásuk. Évről évre azt tapasztaljuk, hogy csodák történnek helyi szinten ennek a pályázatnak köszönhetően – emelte ki a karitász igazgatója.

A pozitív elbírálást követően jú­lius­tól december végéig valósíthatták meg a karitászcsoportok azokat a programokat, amelyeket megjelöltek a pályázatban. Ancsa-Molnár Hajnalka, a szegedi karitász irodavezetője hangsúlyozta, 2024 végén is sikeres pályázati időszakot zártak.

– Örömmel láttuk, hogy a csoportok tavaly is nagyon várták és megbecsülték a lehetőséget. Tizenhat pályázat érkezett be, amelyeket mind pozitívan bíráltunk el. Több csoport is a rezsikifizetéseket és fabrikett vásárlását pályázta meg rászoruló családok részére, és ismét népszerűek voltak az öngondoskodó programok is – mondta az irodavezető.

Gerendáson közösségi lekvárfőzést tartottak, a bordányi csoport pedig a házi tészta és a csalamádé készítését tanította meg a rászoruló családoknak, akik a télire elegendő mennyiséget mind meg is kapták. Gádoroson napközis gyermektábort támogatott az egyházmegye a pályázati keretből. A karitász önkéntesek évek óta szerveznek a nyári szünetben egyhetes ingyenes tábort azon családok gyermekeinek, akik számára elérhetetlenek az egyéb tematikus táborok. Az újszegedi karitász csoport melegételosztást végzett karácsony előtt a rászoruló embereknek, családoknak.

Hasonló kezdeményezés valósult meg Pitvaroson is: a magányosok karácsonyán az idős, magányos emberek kaptak egy tál meleg ételt és élelmiszercsomagot.

Nézze meg ezt is:

A szentév célja az újból való megtérés

  Idén a Szeged-Csanádi Egyházmegye adott otthont a családreferensek évindító országos találkozójának. A kétnapos rendezvény résztvevői a családpasztoráció kihívásairól …