Témák:
- Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési terveit az ott élők számára. A Szent László utcai Menyhárt híd és a Városház utcai Kapus híd rehabilitációjára is vonatkozó pályázat benyújtásáról március végén születik döntés.
- 15 országból érkeztek négylábúak és gazdáik a II. Bátonyi Gábor Emlékversenyre és a IX. Békéscsabai Nemzetközi Kutyakiállításra. A megnyitót követően “Társállattartás napjainkban – állategészségügy, állatvédelem” címmel tartottak konferenciát.
- Három országból jönnek hallgatók a Gál Ferenc Egyetem gyulai karára. Az öt napos intenzív program során többek között előadás és workshop várja őket.
- Gyula valamennyi oktatási – nevelési intézményében megemlékeztek az 1848. március 15-ei eseményekről. A lila iskolában a hetedikesek adtak műsort.