

Három országból, Romániából, Litvániából és Lengyelországból érkeznek hallgatók a Gál Ferenc Egyetem gyulai karára.
A március 24-én kezdődő, öt napos intenzív program mindhárom fürdővárosi szakot érinteni fogja. Főként a pszichológia, valamint az oktatás kerül a fókuszba. A BIP, vagyis a Blended Intensive Program tanulási céllal, hallgatók számára szervezett, fizikai és virtuális részből felépülő mobilitási program, mely minimum 3 felsőoktatási intézmény részvételével valósul meg, 3 különböző országból.
Az aradi egyetemről tanárok is érkeznek, akik vendég oktatóként fognak részt venni az eseményen. Délelőttönként előadás várja a hallgatókat, majd workshoppal folytatódik a program, melyet a délután folyamán egy rövidebb program követ. Ekkor többek között a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházba látogatnak el.
Olteanu Lucián Liviusz kiemelte, az Erasmus programoknak az az erőssége, hogy önállóságra, együttműködésre, valamint idegen nyelven történő kommunikációra tanítják a hallgatókat. A résztvevő hallgatók erősebb szociokulturális hátteret építhetnek maguknak.