2025. április 29., kedd
FONTOS

A mi Erkelünk: új dokumentumfilm született

Egy pár perces részletet mutattak be péntek délután “A mi Erkelünk” című, 80 perces dokumentumfilmből, melyet ekkor a sajtó munkatársai nézhettek meg.

Az alkotás a Magyar Történelmi és Műfaji Film Alapítvány támogatásával készült.
A mű Szappanos Gábor történész ötlete nyomán széles körű összefogással készült el, és jelentős részt Erkel életének gyulai vonatkozásaira koncentrál.

Somogyvári Ákos, az Erkel Társaság elnöke betegség miatt a távolból osztotta meg gondolatait. Többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a film narrátora a közelmúltban elhunyt Mécs Károly volt.

A város polgárainak egyik legszebb küldetése Erkel Ferenc életművének további éltetése – ezt már Görgényi Ernő polgármester mondta.

Váradi János, a film készítője kiemelte, igyekeznek olyan témákat megvalósítani, melyekről még nem készült film.

Pénteken, az Almásy-kastélyban a film zárt körű bemutatóját is megtartották. Az alkotást várhatóan filmszemlékre is benevezik majd, emiatt majd csak később mutathatják be a nagyközönségnek.

Nézze meg ezt is:

Gyógypedagógiai fejlesztőközpont és gyermekkönyvtár épül ÁGOTA Falván

  Április 26-án a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokért futottak Szegeden, a II. ÁGOTA Futáson. Az …