2025. április 28., hétfő
FONTOS

Közös órákon a Göndöcs és a GFE tanulói

Az egyetemi életbe nyerhetnek bepillantást azok a középiskolás diákok, akik a GFE kutatásmódszertani kurzusain vehetnek részt.

A gyulai egészség és szociálistudományi karon a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum érettségi utáni képzésben részt vevő fiataljai látogatnak el több alkalommal a felsőoktatási intézménybe, hogy az itteni hallgatókkal közös órákon vegyenek részt.

A közös kutatásmódszertani kurzuson alapját az adja, hogy az egyetemi hallgatók és a köziskolások tananyagának is vannak összefésülhető elemei. Így bizonyos alkalmakkor együtt tanulnak.

Beke Szilvia dékánhelyettes nagy előrelépésként értékelte a programot. A Gál Ferenc Egyetemen azt mondták, a nyitott kapuk elvét követik, és nemcsak a Göndöcs, hanem más középiskolák diákjai számára is szerveznek hasonló alkalmakat.

Nézze meg ezt is:

Új berendezésekkel bővült a Gyulakonyha

A legmodernebb konyhatechnológiának megfelelő, öt melegen- illetve hidegen tartó berendezéssel gazdagodott a napokban a Gyulakonyha. …