2025. április 29., kedd
FONTOS

Körösök tükrében: új tárlat a Tájvízházban

Körösök tükrében – a József Dezső Alkotótábor Egyesület munkáiból nyílt kiállítás kedden a Tájvízházban.

A víz világnapjához kapcsolódó tárlaton ötven alkotás látható.

Papp Gergő László produkciója színesítette a Tájvízházban kedd délután, Körösök tükrében címmel nyílt kiállítást. A József Dezső Alkotótábor Egyesület tárlata a víz megjelenítését állította a középpontba, ötven munkán keresztül.

A tizennyolc kiállító egyike Orestyákné Buka Mária. Az amatőr művész kedvenc témája a természet.

Koszta Rozáliánál és Jász Jolánnál tanult festeni Szabó Anna. Több évtized után, nyugdíjazása után tért vissza a művészethez.

Ahogy korábban, úgy az idén is nagyon népszerű volt az egyesületi tagok között a tájvízházas kiállítási lehetőség és maga a téma is, fogalmazott Marosán Róza elnök. A vízügyi múzeum baráti kör fél éve kérte fel az egyesületet a víz világnapjához kapcsolódó kiállításra.

A Körösök vidékén a víz rendkívül inspiráló közeg, fogalmazott a tárlatot megnyitó Kukár István, képzőművész. A víz ábrázolása technikailag sem könnyű, de nem is ezért festenek az emberek, hanem egy-egy téma bemutatása vonzza őket.

Lúczi Gergely, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője köszöntőjében elmondta, a víz világnapja az egyik legjelesebb ünnepük. Ezért is szerveznek minden évben tematikus tárlatot márciusban, az pedig külön öröm, hogy a kiállítók között volt vízügyes munkatársak is szerepelnek. Az alkotások ismert folyószakaszokat, hidakat, természeti környezetet ábrázolnak, ami a víz szépségére és a világnap jelentőségére irányítja a közfigyelmet.

Az alkotótábor Körösök tükrében című kiállítása április végéig látható a Tájvízházban.

Nézze meg ezt is:

A nyolcadikosok kampányáról szólt a Dürer nap

Látványos műsorral kampányolt a gyulai Dürer iskola két nyolcadikos osztálya a 2025-ös Dürer napon. Az …