

Több, mint 20 éve kezdődött el a nyugdíjas akadémia Gyulán.
A Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete és a főiskola akkori vezetése úgy döntött, hogy olyan programot hoz létre, ami leginkább olyan az ismeretekre fókuszál, melyek az aktív életben háttérbe szorulnak. Másrészt pedig olyan gyakorlati tudást próbáltak átadni a résztvevőknek, amivel könnyebbé tehetik az életüket. Idén is ez a szemlélet határozza meg az akadémiát, ez alkalommal egy 10 részes előadássorozaton keresztül a magyar és a világirodalom rejtelmeibe, szépségeibe kapnak betekintést a nyugdíjasok.
Beke Szilvia, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karának dékánhelyettese kiemelte, az előadások az aktív korban háttérbe szoruló témákat tárják fel. A második kurzus egy teljesen más szegmensbe enged majd betekintést a nyugdíjasoknak.
Beke Szilvia kiemelte, a nyugdíjas akadémia sikere többek között abban rejlik, hogy az ismeretek bővítése mellett ez egy közösség, egy szociális védőháló is. A résztvevők az előadások után még az egyetem épületében maradnak beszélgetni, és barátságok alakulnak ki.
Az előző években több pszichológiai kurzuson vehettek részt a nyugdíjasok. Az önismeret mellett a konfliktuskezelésről is szó volt. Emellett az informatika kapott nagy hangsúlyt, ezen belül is a különböző közösségi felületek, ahol kapcsolattartást lehet biztosítani akár olyan unokával, dédunokával, aki távolabb él.
Megjelent a kurzusok között a gasztronómia is, valamint a földrajz különböző területei.