2025. április 28., hétfő
FONTOS

A Józsefeket ünnepelték Németvároson

Hagyományosan a napján, március 19-én köszöntötték a József keresztnevű németvárosiakat a Máriás Házban.

A kötetlen hangulatú program a közösségépítésre is jó alkalmat adott.

Dalcsokorral köszöntötte a településrész József keresztnevű lakóit a németvárosi közösség alkalmi kórusa szerdán, a Máriás Házban tartott összejövetelen. A József-napi rendezvény hosszú évekre vezethető vissza, ami a hagyomány éltetéséről és a közösségépítésről is szól.

Édesapjától vette át a stafétát néhány évvel ezelőtt és lett a németvárosi közösség tagja Emhő József. Az ünnepelt elmondta, bár nehezen indul el egy-egy rendezvényre, mindig többet visz haza, mint ahogy érkezett.

Hosszú évekre visszamenőleg él a József-nap hagyománya Németvároson, fogalmazott Szélné Rapport Erika, a programot szervező német nemzetiségi önkormányzat elnöke. Az egyik célja, hogy a személyre szóló meghívásokkal tovább éltessék és átörökítsék a régi hagyományt. Ezen talán túlmutat, hogy a márciusi rendezvény is egy olyan program, ami tovább erősíti közösségüket.

A kórus kifejezetten erre az alkalomra tanult meg egy dalt, hogy ezzel is kedveskedni tudjon az ünnepelteknek, fogalmazott Szélné Rapport Erika. Ma már sokkal ritkábban választják a József keresztnevet gyermekeiknek a szülők, de ez korábban nem így volt.

A Józsefek a köszöntés és vendéglátás mellett egy különleges ajándékot, a sváb disznótoron együtt készített füstölt kolbászt is kaptak a közösségtől.

Nézze meg ezt is:

Új berendezésekkel bővült a Gyulakonyha

A legmodernebb konyhatechnológiának megfelelő, öt melegen- illetve hidegen tartó berendezéssel gazdagodott a napokban a Gyulakonyha. …