

Egy festő szemével Czárán Gyula nyomán címmel rendezték meg kedden a könyvtárban látható kiállítást Gesznerné Fehér Andrea festményeiből.
Az alkotó erdélyi túrái során merített ihletett a vadregényes tájból, melynek egykor nagy ismerője volt Czárán Gyula, aki a XIX. század második felében barlangászként, természetjáróként és a magyar turizmus egyfajta alapító atyjaként szerzett magának hírnevet amellett, hogy a Bihar-hegységben számos turista utat alakított ki.
Az alkotó elmondta, a túrázás a kikapcsolódást, az erdő, a hegyek szeretetét jelenti számára, és egyfajta szenvedéllyé vált, ezért is festi meg szívesen a kirándulásokon szerzett élményeit. Általában a túrák során készített fotók alapján dolgozik, de arra is volt példa, hogy odakint, a természetben festett.
Az elkészült munkák között nincs személyes kedvenc, de minden festményhez fűződik valamilyen kedves emlék.
Gesznerné Fehér Andrea szerint a túrázás bárki számára ajánlható, hiszen vannak olyan útvonalak, melyek nem annyira megerőltetők. Ezért is szeretné folytatni a környék felfedezését, és persze új képeket is szeretne festeni.
Munkái a könyvtár előadótermében 2025. április 5-ig láthatók.