

Harmadik alkalommal hirdette meg az “Embert a vasra!’ kampányt a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter március 18-án a győri kampányindító rendezvényen kiemelte, a fiatalok a győri, a székesfehérvári és a budapesti helyőrségekbe csatlakozhatnak. A civil érdeklődök a legkülönbözőbb beosztásokba jelentkezhetnek. Díszelgő-lövész, rendész, gépjárművezető, radarkezelő, Gidrán harcjármű vezető, híradó, logisztikai és komendáns beosztásokba. A honvédség honlapja mellett Békés vármegyében a békéscsabai toborzóirodában is lehet jelentkezni a programra.
A program elkezdéséhez át kell esni egy alkalmassági vizsgálaton. Ez egy orvosi, valamint pszichológiai vizsgálatból áll. Április elsején Békéscsabán lesz egy ilyen, aki ezzel az alkalommal nem él, annak valószínűleg a későbbiekben egy másik vármegyében kell teljesítenie ezt. Az alkalmassági vizsga megszerzése nem azt jelenti, hogy automatikusan felveszik a jelentkezőt. Minden helyszínen a parancsnok, vagy a parancsnok által kijelölt személy elbeszélget mindenkivel. Ez alapján döntik el, hogy kiket vesznek fel. A bevonulási időpont április 14-e.
A jelentkezőknek az egész életen át tartó hivatás és kiszámítható életpályamodell mellett már az alapkiképzés során is havi bruttó 737 ezer forint kezdőfizetést biztosítanak.
Az első szerződés három évre szól, melyben négy hónapos próbaidő szerepel. A Magyar Honvédség számít azokra is, akiknek nem sikerül bejutniuk a kiírt beosztásokba. Van lehetőség akár olyan katonai feladatok ellátására, amelyek a későbbiekben iskola, valamint munka mellett is elláthatók. A tartalékos katonai szolgálatra történő jelentkezés nyitott bárki számára.