2025. április 29., kedd
FONTOS

Biztonságban otthon – új témakör a nyugdíjas akadémián

A biztonsággal, azon belül is az otthonok védelmével foglalkozott szerdán a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán a nyugdíjas akadémia.

Az új kurzus első állomásán számos hasznos tudnivalót ismerhettek meg a résztvevők.

A Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán működő nyugdíjas akadémia szerdán egy új témakörrel, a biztonsággal foglalkozott. Beke Szilvia dékánhelyettes elmondta, a kezdetektől fogva nagyon fontosnak tartották a hétköznapokban is jól használható, gyakorlati ismeretek átadását a programhoz csatlakozóknak. Az idei gyakorlati kurzus fókuszába a biztonság került. A témakörön belül az otthonok biztonságáról tartott előadást Kiss András, a Békés vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. A tűzoltó dandártábornok leginkább a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet. Kitért a sérüléssel vagy akár halálesettel végződő tűzesetekre, a szénmonoxid mérgezés veszélyeire és érintette a segélykérés lehetőségeit is. Beke Szilvia kiemelte, nem véletlenül választották ezt a témakört, hiszen erről általában sok szó esik, de talán mégsem elég.

Az akadémia nem csak az ismeretek átadásáról szól, hanem egy összetartó közösséget is jelent a nyugdíjas korosztály számára, fogalmazott Beke Szilvia. Alapvető céljuk, hogy közvetve akár azokat az időseket is elérjék, akik nem látogatják a kurzusokat, és nem járnak közösségi rendezvényekre.

A nyugdíjas akadémia gyakorlati kurzusa a személyes biztonság témakörével folytatódik.

Nézze meg ezt is:

Gyógypedagógiai fejlesztőközpont és gyermekkönyvtár épül ÁGOTA Falván

  Április 26-án a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokért futottak Szegeden, a II. ÁGOTA Futáson. Az …