A szentévek helye az egyháztörténetben

Elengedés

Ferenc pápa tavaly meghirdette, majd nemrégiben megnyitotta a 2025-ös szentévet. A szentéveknek ószövetségi bibliai gyökerei vannak, s volt olyan esztendő, amikor a pápa kifejezetten tiltotta a magyar zarándokok részvételét. Egyházmegyénk hívei közül is sokan voltak jelen szentévi zarándoklaton az elmúlt századokban.

Az első szentév megrendezésére 1300-ban, VIII. Bonifác pápa pontifikátusa alatt került sor, s az azóta eltelt évszázadok során rögzült és véglegesült, hogy huszonötévente a római katolikus egyház vezetése szentévet hirdet, amely bizonyos feltételek mellett a bűnökhöz kapcsolódó időleges büntetések elengedését jelenti a hívek számára. Ószövetségi bibliai előzménye a szentéveknek az ötvenévente megtartott jóbel év, azaz az elengedés éve. Az ókori zsidóság körében az adósságok és a tartozások elengedésre, az idegenekhez került zálogbirtokok pedig visszaszármaztatásra kerültek. Üdvtörténetileg fontos, hogy Jézus Krisztus megváltó működése után a kereszténységben a fizikai, evilági adósságokkal szemben a spirituális, mennyei adóságokra, vagyis a bűnökre terelődött a hangsúly az adósságelengedés értelmezésében.

Már a középkortól érkeztek Rómába – nemcsak a szentévekkor – magyarországi zarándokok. Államalapító uralkodónk, Szent István király éppen ezért alapított a katolikus világegyház központjában zarándokházat. Bizonyos korokban azonban – például a török időkben – szinte alig volt lehetőségük a magyar híveknek a római zarándoklatra. Ezért VI. Sándor pápa 1500-ban úgy hirdette meg a szentévet hazánkra, hogy annak búcsúit mindenki számára megadta, aki a török ellen harcol, vagy anyagilag támogatja azt, valamint – a hadisiker érdekében – kifejezetten megtiltotta, hogy a Magyarországról Rómába zarándokoljanak. Mindezek ellenére a fönnmaradt források szerint mintegy ötszáz fő jutott el az örök városba akkor magyar földről.

A modern korban már szervezetten és csoportosan érkeztek zarándokok a szentévek alkalmából, így egyházmegyénk területéről is. Dessewffy Sándor csanádi püspök 1900 szeptemberében vezetett mintegy hatszáz fős zarándoklatot a szentévhez kapcsolódóan Velencébe, ahol a püspökségünket megszervező főpásztor, Szent Gellért nyomdokaiban járt híveivel. Érdekessége az eseménynek, hogy Szent X. Piusz pápa – akkor még mint Giuseppe Sarto bíboros, velencei pátriárka – fogadta a csanádi egyházmegyéből érkező zarándokokat. Mint a korabeli sajtóból tudjuk, a későbbi pápa az 1900. szeptember 25-i szentmisén kifejezte elismerését a zarándoklat szervezőinek, s „köszönetet mond maga, papsága és hívei nevében. Nem fogják sohasem elfelejteni azt a szolgálatot, melyet a zarándoklat példájával, fényességével és lelkesedésével a hitélet emelésének tett. Régi meleg barátság fűzte össze eddig is Velencét Magyarországgal, de meg van győződve, hogy a csanád­egyházmegyei zarándoklat még szorosabbra fogja fűzni Magyarország és Velence baráti kötelékét és szent Gellért ereklyéinek tisztelete ezentúl még sűrűbben a tengeri városba fogja vonzani a magyarokat, akikre a Mindenható áldását kéri.”

Az 1925-ös szentév – amelynek minden korábbinál több, mintegy tizenötezer magyar résztvevője volt – során pedig Glattfelder Gyula püspök vezetésével érkeztek a zarándokok (több mint hétszázan) Rómába, akik között szép számmal voltak katolikus pedagógusok is. XI. Piusz pápa hozzájuk intézett szavait Glattfelder fordította magyarra. „Tőlük várom – mondta a Szentatya a magyar katolikus nevelőkről –, hogy a gyermekek a keresztény igazságot már zsenge korukban elsajátítsák. Gyakoroltassák az erényekben az ifjúságot, hogy szilárd alapot adjanak későbbi szellemi és erkölcsi életüknek. A magyar keresztény tanítók hivatva vannak egy új gondolkozású és érzésű ifjúságot nevelni a lesújtott magyar hazának. Áldásomat adom reájuk, és kérni akarom a jó Istent, hogy ebbeli munkásságukat a legszebb siker koronázza.”