2025. április 29., kedd
FONTOS

Újabb kétezer jeggyel segíti a véradásokat a Gyulai Várfürdő

A támogatás története már több, mint 12 évre nyúlik vissza.

Kun Miklós ügyvezető igazgató a hétfő délutáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a fürdőnek van egyfajta küldetése, amely az, hogy a létesítmény az egészség bástyája. Ez nem strand, hanem gyógyfürdő.

A Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezete reménykedik abban, hogy a véradók kihasználják azt a lehetőséget, hogy ellátogatnak a Gyulai Várfürdőbe. Ennek érdekében újabb három éves szerződést kötöttek egymással.

Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a város magas szintre emelte a társadalmi felelősségvállalás ügyét. Az egészségügyi ellátórendszer folyamatosan küzd a vérellátás ügyében. Mindig aktuális ez a kérdés, ezért fontos, hogy az önkormányzatok és a vállalatok is támogassák a véradást szervezők munkáját. Emellett fejezzék ki a megbecsülésüket és a hálájukat azok iránt, akik véradással segítenek embertársaikon.

A polgármester kiemelte, 2023-ban kidolgoztak egy szabályzatot, amely alapján valamennyi gyulai önkormányzati intézmény és cég támogatja a dolgozóit a véradással kapcsolatban. Meghatározott véradást követően pénzjutalmat ad számukra és minden egyes véradás után egy teljes nap szabadságot ad nekik a munkatörvénykönyvben biztosított szabadságon felül

A hétfő délután átadott belépőjegyek értéke meghaladja a nettó 7,2 millió forintot.

Nézze meg ezt is:

Gyógypedagógiai fejlesztőközpont és gyermekkönyvtár épül ÁGOTA Falván

  Április 26-án a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokért futottak Szegeden, a II. ÁGOTA Futáson. Az …