

A világhírű tudósra, Bay Zoltánra emlékeznek ezen a héten Gyulaváriban.
A hétfői nyitórendezvény után természet- és társadalomtudományi vetélkedők, sakkprogram és papírsárkány röptetés várja a diákokat.
Közel harminc éves hagyománya van a Bay-napoknak Gyulaváriban. A korábban 4. számú általános iskolaként működő intézmény 1994-ben vette fel a világhírű tudós nevét, erre emlékezve szervezik meg minden évben a Bay-hetet. A gyulavári református templomban tartott, hétfői nyitórendezvényen hetedikes diákok idézték fel Bay Zoltán életét és munkásságát.
Az ünnepi műsor szereplői, Balogh Alíz, Serfőző Dóra és Kovács Nóra különösen jól ismerik az iskola névadójának életútját. Ezt támasztja alá, hogy a közelmúltban országosan is kiemelkedően szerepeltek a Lakitelken rendezett Hungarikum Vetélkedőn.
Veszélyes Bay Zoltán munkásságáról nem szakembereknek beszélni, hangsúlyozta köszöntőjében Márki-Zay Lajos csillagász. Kiemelte, a szakterület hozzáértőitől is komoly odafigyelést és felelősséget kíván. Olyan magas szinten állt nemzetközi szinten is fizikából Bay Zoltán – akár háromszoros Nobel-díj szinten is -, amit megközelítőleg sem lehet megtenni utána. Éppen ezekből adódik a tudományos munkássága értelmezésének a nehézsége.
Ajándékot, egy különleges portrét is hozott magával Márki-Zay Lajos. Úgy fogalmazott, szeretné, ha a gyulaiak is láthatnák a jövőben a világhírű tudóst ábrázoló alkotást.
A Bay-hét rendezvénysorozata arra is jó alkalmat teremt, hogy széles körben megismerhessék az érdeklődők Bay Zoltánt, az embert és a tudóst.