A négy római pápai bazilikában és világszerte az egyházmegyei székesegyházakban megnyitották a szent kapukat, ezzel kezdetét vette a 2025-ös szentév, amelynek mottója: A remény zarándokai.
Ferenc pápa tavaly karácsony szentestéjén nyitotta meg a vatikáni Szent Péter-bazilika szent kapuját, amellyel kezdetét vette a 2025-ös szentév. Az egyházfő homíliájában elmondta: „Ez az az éjszaka, amikor a remény kapuja feltárult a világon, ez az az éjszaka, amikor Isten ezt mondja mindannyiunknak: van remény a te számodra is! Van remény mindannyiunknak. Ne felejtsétek el, testvéreim, hogy Isten mindent megbocsát, Isten mindig megbocsát” – hangsúlyozta a szentatya. Hozzátette, hogy a jubileum „arra hív minket, hogy fedezzük fel újra az Úrral való találkozás örömét, arra hív, hogy újuljunk meg lélekben, és elkötelez, hogy alakítsuk át a világot, hogy valóban jubileumi legyen ez az idő: legyen azzá a haszon logikája által elcsúfított anyaföldünk számára, az igazságtalan adósságok által sújtott legszegényebb országok számára és mindazok számára, akik a régi és újfajta szolgaságok rabjai” – ismételte meg a szentévet meghirdető Spes non confundit (A remény nem csal meg) kezdetű bulla gondolatait.
Szent Család vasárnapján, december 29-én a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházban a római főegyházmegye általános helynöke, Baldo Reina bíboros nyitotta meg ünnepélyesen a pápai bazilika szent kapuját. A római vikárius beszédében a tékozló fiú példázatára is utalt, amely arra hív minket, hogy fedezzük fel újra, mit jelent Isten gyermekeiként élni. „Az Atyának a kitárt karja a szent kapu. Nem számít, mennyire tévedtünk el, nem számít, mit tettünk, tékozoltunk el vagy tettünk tönkre. Abban a pillanatban, amikor úgy döntünk, hogy visszatérünk Istenhez, soha nem találunk zárt ajtót, hanem egy ölelést, amely befogad és megáld minket” – fejtette ki.
Világszerte az egyházmegyékben – a szentatya szándéka szerint – a megyéspüspökök Szent Család ünnepén nyitották meg a szentévet. A Szentföldön Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka a názáreti Angyali Üdvözlet-bazilikában tartott szentmisén elismerte, hogy nagyon nehéz a reményről beszélni, „amikor körülöttünk minden a háborúról, az erőszakról, a szegénységről és a nélkülözésről szól”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „a reményhez hit kell”, és ahogy Szent Pál tanítja, „türelem is kell”. „A türelem remény nélkül puszta lemondás” és „a remény türelem nélkül téveszme” – mondta. A pátriárka emlékeztette a híveket, hogy „a jubileumi év lehetőséget kínál arra, hogy Isten megbocsássa bűneinket és megújítsa szívünket, lehetővé téve számunkra, hogy reménységgel és örömmel folytassuk utunkat”.
A jubileumi év megnyitását Ukrajna több katolikus templomában megünnepelték a folyamatos bombázások ellenére is. Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek, az ukrán görögkatolikus egyház feje a kijevi Krisztus feltámadása-székesegyházban tartott ünnepi liturgiát. Prédikációjában arra emlékeztette a híveket, hogy „Ukrajna reménye ma Jézus Krisztus. A keresztény remény népünk stabilitásának és legyőzhetetlenségének titka. Azé a népé, amely a háború közepette is tudja, hogyan védje meg a szabadságot saját élete árán, hogyan álmodjon egy jobb jövőről, és hogyan építsen ma egy jobb világot gyermekei számára” – jelentette ki a főpap.
Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén, január 1-jén Rolandas Makrickas litván bíboros nyitotta meg a római Santa Maria Maggiore-bazilika szent kapuját. Szentbeszédében a főpap Ferenc pápa szavait idézte a jubileumi évet meghirdető bullájából: „Bízzuk életünket és időnket az Isten Anyjára, hogy elvezessen minket Jézushoz”. A bazilikában található Salus Populi Romani (A római nép megmentője) kegyképről elmélkedve a bíboros úgy fogalmazott, hogy „ahol a Madonna jelen van, ott nem uralkodik a zűrzavar, nem győz a félelem. Anyai kezei simogatják az életünket, köpenye megvéd minket, ahogyan a kis Jézust is oltalmazta a jászolban” – mondta a főpap.
Vízkereszt ünnepén, január 5-én James Michael Harvey amerikai bíboros, a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilika főpapja kinyitotta a pápai bazilika szent kapuját. Ebben az időszakban, amelyet „tragédiák, háborúk és különféle válságok” jellemeznek, a remény „Isten hűségén alapuló bizonyosság, amelyet Ő tölt be, és amelyet Ő maga biztosít” – mondta beszédében a bíboros. XVI. Benedek pápának a reményről szóló Spe salvi kezdetű enciklikáját idézve hozzátette: „Még egy nehéz pillanatot is jól meg lehet élni, ha biztonságos cél felé vezet”. A bíboros arra buzdította a híveket, hogy a jubileumot lelki utazásként éljék meg: „Örömmel fogadjuk a pápa felhívását, hogy legyünk a remény magvetői, a legszebb ajándék, amelyet az egyház a világnak nyújtani tud”.