

A gyulai önkormányzat az idén is csatlakozik a Millió lépés az iskoládért elnevezésű országos kezdeményezéshez.
Görgényi Ernő polgármester kedden, a Bay Zoltán iskolában tartott sajtótájékoztatón beszámolt a tavalyi sikerekről, amikor a gyulavári diákok kimagasló eredményeket értek el, és a szerencse sem kerülte el az intézményt.
Százhuszonkilenc diák, kettőszáznegyvenegy csatlakozó és huszonhét teljesített kör – emelte ki a tavalyi összefogást számokban Veresné Petrás Márta intézményvezető. A program célja, hogy a résztvevők közösen gyűjtsenek lépéseket, és ezáltal virtuálisan teljesítsék az Országos Kékkör 2.583 km-es távját. A gyulavári szülők aktivitása minden területen kiemelkedő, ehhez a különleges programhoz is szinte azonnal csatlakoztak. Az eredmény nem maradt el, ami mellé a szerencse is csatlakozott. A feltételeket teljesítő iskolák közül százan sorsoláson vehettek részt, a szerencsések egyike volt a Bay. Ennek köszönhetően egymillió forintot nyertek sporteszközök vásárlására és további háromszázezer forint támogatást az önkormányzattól. Veresné Petrás Márta kiemelte, az idén is nagy aktivitásra számít.
A Millió lépés az iskoládért program 2023-ban indult az Aktív Magyarország Program
támogatásával azzal a céllal, hogy a diákok a lehető legtöbbször gyalog, biciklivel vagy tömegközlekedéssel járjanak iskolába, fogalmazott Görgényi Ernő polgármester. Ez egy olyan cél, ami mindenképpen támogatandó, ezért kezdeményezte 2024-ben a gyulai iskolák csatlakozását. A nemes ügy célkitűzése mellett az sem elhanyagolható, hogy megvan a lehetősége az egymillió forintos nyereménynek. Ezt egészítették ki valamennyi gyulai résztvevő iskola támogatásával.
Tavaly a Bay mellett a Dürer, az 5. számú és a román iskola, valamint a Karácsonyi és a Magvető csatlakozott a programhoz, mondta a polgármester. Az idén március 24-étől június 8-áig, tizenegy héten keresztül lehet hajrázni. Görgényi Ernő hangsúlyozta, az egészséges életmód és a környezettudatosság népszerűsítése jegyében, a tavalyi támogatási gyakorlatot az idén is folytatják.
Az oktatási intézmény kültéri pingpongasztalt, kültéri csocsóasztalt, az alsósok részére fejlesztő játékokat szerzett be, illetve minden osztály kapott 1-1 kosárlabdát és focilabdát is