2025. április 29., kedd
FONTOS

A Nobel-díjas Tim Hunt biokémikussal is találkozhattak az erkeles diákok Gyulán

Gyula adott otthont a Nobel-díjasok és tehetséges diákok 24. találkozójának.

A Nemzeti Tudósképző Akadémia középiskolai programjának szerdai állomása az Erkel Ferenc Gimnázium volt. A fürdővárosi eseményen a programban részt vevő diákok találkozhattak David Weinberg-gel, a philadelphiai Fox Chase Rákközpont orvosi osztályának elnökével, Dennis Lo-val, a Hongkongi Kínai Egyetem rektorhelyettesével és elnökével, valamint Hegyi Péterrel, a Nemzeti Tudósképző Akadémia programigazgatójával. Emellett a 2001-ben többedmagával a sejtosztódás szabályozásában elért kutatási eredményeiért orvostudományi Nobel-díjban részesült Tim Hunt biokémikussal is.

A megjelentek laborgyakorlaton, majd egy pódiumbeszélgetésen vehettek részt az Erkel Ferenc Gimnáziumban. Vörös Barnabás kiemelte, a Nemzeti Tudósképző Akadémia segítségével olyan dolgokat tudnak kipróbálni, melyet egy átlagos biológia órán nem. Emellett rengeteg olyan emberrel tudnak találkozni, akik ebben a szakmában kiemelkedő eredményeket értek el. Motiválják arra a diákokat, hogy tanulmányaik elvégzése után ők is ezzel foglalkozzanak. Vörös Barnabás nemrég egy országos eseményen vett részt Szegeden.

A Nemzeti Tudósképző Akadémia programjai 2024 szeptemberében indultak, melybe mintegy 30 erkeles diákot vettek fel. Ők egy egész tanéven átívelő programsorozatban vehetnek részt.

Az eseményen elhangzott, az inspiráció és a motiváció fontos a középiskolás diákok számára. A Gyulára érkezett három kutató Európából, Ázsiából és Amerikából jött. Ők végigmentek az egész pályafutásuk során a kezdeti kíváncsiságtól addig, amíg saját területükön kutatók vagy orvosok lettek.

Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a tanulás és a művelődés előrébb viszi a világot, valamint személyesen egy ember sorsára is a legjobb hatással van. Ezért a gyulai önkormányzatnak az egyik alapvető stratégiai célkitűzése, hogy minden eszközzel támogassa azokat a diákokat, akik a tudás révén szeretnének érvényesülni, emellett kiemelkedő tehetséggel rendelkeznek.

A polgármester kiemelte, Békés vármegye egészségügyi központja Gyula. Ezért fontos, hogy megtegyenek mindent annak érdekében, hogy támogassák az utánpótlást, az orvosképzést.

Nézze meg ezt is:

A nyolcadikosok kampányáról szólt a Dürer nap

Látványos műsorral kampányolt a gyulai Dürer iskola két nyolcadikos osztálya a 2025-ös Dürer napon. Az …