

Csütörtök késő délután az április másodikai Autizmus világnapjához kapcsolódva szerveztek programokat Gyulán.
A ragyogj kékben kampány részeként előbb lufis felvonulást tartottak a Szent István úttól a Vigadóig.
Gyulán hetedik éve tartják meg ezt a programot. A korábbi években a kastély előtti területen zajlottak az események, de az időjárás kiszámíthatatlansága miatt idén a Vigadó mellett döntöttek.
Nem elég távolról elfogadni valamit, hanem közelről is meg kell ezt tenni – mondta megnyitó beszédében Görgényi Ernő gyulai polgármester.
A fogyatékkal élő tanulókkal foglalkozó Pánczél Imre intézmény 38 százalék az autizmussal élők aránya.
A gyulai program elsődleges célja az volt, hogy a többségi intézmények diákjai képet kapjanak a Pánczélban tanulók életéről. Ezt a törekvést jól szemlélteti, hogy míg korábban volt olyan év, hogy csak a pánczélos fiatalok léptek fel, idén már valamennyi gyulai oktatási intézmény vállalt valamilyen szerepet az ünnepi műsorban.