2025. április 29., kedd
FONTOS

Hat órás vetélkedőt szerveztek a Vigadóban

Ezt az eseményt először 2018-ban rendezték meg az általános iskolások számára.

Évről-évre próbálnak olyan feladatokat kitalálni a fiatalok számára, melyek a kreativitásukra építenek.

Az idei program a húsvét és a retro jegyében zajlott. Minden gyulai általános iskola képviseltette magát a vetélkedőn, összesen hét csapatot alkottak.

A hat órás vetélkedő egyik feladata az volt, hogy készítsenek a diákok egy társasjátékot családok részére, mely segítse a családok jobb kommunikációját. Az egyik két órás feladat során pedig szendvicseket kellett készíteniük a fiataloknak. Emellett a szervezők összeállítottak olyan kvízkérdéseket is, melyek minden tantárgyat érintenek. Olyan kihívás is várt a diákokra, mely során a mesterséges intelligencia segítségét kellett kérniük.

A vetélkedő meglepő tapasztalatokat hozott a szervezőknek a fiatalok digitális kompetenciával kapcsolatos hiányosságairól. A legújabb telefonok ugyan a kezükben vannak, de nem ismerik például a mentési szabályokat vagy a mapparendszert és ugyanez mondható el a mesterséges intelligencia helytelen használatáról is. Szabó Enikő a 3Témában részletesen kitért a tapasztalatokra és a szóba jöhető megoldásokra.

Nézze meg ezt is:

Gyógypedagógiai fejlesztőközpont és gyermekkönyvtár épül ÁGOTA Falván

  Április 26-án a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokért futottak Szegeden, a II. ÁGOTA Futáson. Az …