Gyulatelevízió
Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!
A húsvét az egyház legősibb ünnepe, igazi nagy ünnepe, de sohasem kapta meg azt a melegséget, családiasságot, amit például a karácsony.
Sőt még van egy feltűnő különbség. A karácsony ma már általános emberi fogalom lett. Olyanok is megülik a szeretet és béke ünnepét, akik egyébként messze állnak a keresztény gondolatvilágtól. A húsvét ellenben kimondottan keresztény ünnep maradt s a kereszténységen kívül nem tudnak vele mit kezdeni. A karácsony is misztériumot hordoz: az Isten emberré levését, a Fiú megtestesülését. De ennek a misztériumnak megvan az emberi kerete és hordozója: a gyermek, a család, a szeretet keresése, az élet bensősége.
A húsvétban szinte szédítenek kozmikus és természetfölötti arányok: az élet, a halál, a bűn, a megváltás, a feltámadás és az örök élet. Ha a központba a feltámadás gondolatát helyezzük is, akkor is meg kell birkózni a halál ridegségével és az élet miértjének kérdésével. Maga a feltámadás olyan szó, amelyre a természetes világban nem találunk példát. Amikor ezt a szót említjük, okvetlenül Isten közbelépésére hivatkozunk.
Ha a karácsonyból kihagyjuk az Istent, még mindig megmarad a bájos emberi keret, és mint végső megalapozást emlegethetem a humánumot, a mélységesen emberit, amelyet mindnyájunknak tisztelni és értékelni kell. A húsvétot nem lehet így szekularizálni, nem lehet csak emberivé tenni. Ha elhagyom belőle a misztériumot, semmi sem marad. Nem véletlen, hogy a kereszténység Jézus feltámadásával indult el. Történeti bizonyság ez, hogy az élet a végső értelmét csak a természetfölötti világban kaphatja meg. Az apostolok előbb Jézus feltámadásáról tanúskodtak, s csak utána fejtették ki tanítását. Ha húsvét nincs, ha Jézus nem támadt fel, akkor a tanításáról és tetteiről esetleg maradt volna néhány följegyzés, amelyet néha előkotortak volna a régi írások közül, de nem lett volna belőle vallás, emberi remény és élő egyház.
A húsvét nem esztétikai hangulatot ébreszt. Aki fest egy madonnát, annak nem kell okvetlenül hívőnek lennie. Az anya és gyermeke mindig kedves kép és könnyen kiváltja a tetsző mosolyt. Aki Jézus feltámadását akarja ábrázolni, annak éreztetni kell valamit az élet győzelméből, az isteni erőből, a szellemi értékekből és a túlvilág örök békéjéből. A húsvétnak természetfölötti üzenete van: Isten elém állt, tisztázta az élet célját és rendeltetését. Isten a názáreti Jézusban bemutatta az erények értékét, az örök igazságszolgáltatást, és főleg igazolta, hogy komolyan veszi azt az én–te kapcsolatot, amely adva van az ember személyiségével és a végleges megoldást kereső természetével. Aki a húsvétot ünnepli, az nem függetlenítheti magát az erkölcsi rendtől. Tudja, hogy feladatai nem ráaggatott terhek, hanem küldetésének kifejezői, s azokról egyszer számot fog adni. De a húsvét titka mégis több, mint felhívás vagy fenyegetés. Igazolja, hogy életünkben és halálunkban az irgalmas Isten kezében vagyunk. Nemcsak azt hirdeti, hogy van örök élet, hanem azt is, hogy ez az örök élet a mi hazatalálásunk. Ott azzá válunk, amivé tettük magunkat, és aminek elnyerését Istentől reméltük. A földi élet komolysága és öröme ebből adódik. A komolysága azért, mert magatartásomtól, lelkiismeretességemtől függ a cél elérése vagy elvesztése. Öröme pedig azért, mert Isten, az Atya Jézus feltámadásában nemcsak bemutatta a teljesedés lehetőségét, hanem őt magát tette meg a kegyelem forrásának. A feltámadt Krisztusban konkrét valóság lett az Atya irgalma, szeretete, segítőkészsége és gondviselése. Ő a halálában és feltámadásában egyaránt bennünket képviselt: „Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt” (Róm 4,25).
Gál Ferenc fenti gondolataival kívánok kegyelmekben gazdag húsvétot egyházmegyénk közössége minden tagjának!
