2025. május 16., péntek
FONTOS

A legjobb egészségturizmus szervezőket keresték

Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus szervezője! – a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusa az idén másodszor szervezte meg a régiós vetélkedőt.

Az online fordulók után, a hétfői döntőn kihirdették az eredményeket.

A tavalyi sikerek után, ebben a tanévben is meghirdette a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi kara a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus szervezője elnevezésű vetélkedőt. A megmérettetés két online fordulója után, hétfőn a gyakorlati feladatok várták a diákokat a gyulai campuson.

A mezőtúri Borsi Vanda a második helyen végzett a versenyen.

A békéscsabai közgazdasági technikum diákja egy olyan ötletet választott, amit a tanulmányai után akár meg is valósítana.

A képzeletbeli dobogó tetejére a szintén közgés Tóth Vanda állhatott.

Az online fordulókon alapvetően a hungarikumokról és a régió értékeiről számoltak be a hallgatók, fogalmazott Beke Szilvia dékánhelyettes. Mellette az is fontos, hogy a versenyzők ismerjék az egészségturizmus különböző szolgáltatásait és hogy azokat milyen szabályok mellett lehet igénybe venni. Az érdeklődést jól mutatja, hogy az idén már régióssá vált a vetélkedő, hiszen Hódmezővásárhelyről, Kecskemétről és Békéscsabáról is voltak jelentkezők. Beke Szilvia kiemelte, nagyon sok hasznos és jó ötlettel álltak elő a fiatalok.

Az egészségturizmusmak az elsődleges megelőzésben és a rehabilitációban meghatározó a szerepe. A GFE gyulai vetélkedőjének résztvevői ezeket a szolgáltatásokat ismerhették meg közelebbről.

Nézze meg ezt is:

Az ápolók munkáját emelték ki a Békés Vármegyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórházban

  Május 12-e Florence Nightingale, a modern nővérképzés, valamint a betegellátás reformjának elindítójának születésnapja, amely …