2025. május 16., péntek
FONTOS

Elkészült Sarkadkeresztúr első köztéri játszótere

A nemzeti színű szalag átvágásával jelképesen is átadták Sarkadkeresztúr nemrég elkészült új, nem mellesleg első köztéri játszóterét.

A szerdai eseményen az iskolások és az óvodások is műsort adtak, majd nagy lendülettel vették birtokba a létesítményt. Bakucz Péter polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy nyertek már forrásokat játszótér fejlesztésre, de az az óvodában épült meg, ez viszont bármikor, bárki számára elérhető.

Az eseményen Kovács József országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy fejleszteni kell a vidéket, hogy érdemes legyen itt élni.

A jövőbe vezetett bizalomként értékelte a játszótér építést Kónya István, a vármegyei önkormányzat területfejlesztési bizottságának elnöke.

A játszótér 13,4 millió forintos megújítása egy nagyobb, összesen 123 millió pályázati csomag egyik eleme. Ebből a keretből csapadékvíz-elvezetésre, kerékpárút felújításra, közösségi tér kialakítására és a könyvtár energetikai felújítására is futja.

Bakucz Péter a település terveiről is beszélt, melyek között kiemelt jelentőséggel bír a működő intézmények megtartása, erősítése, a szennyvízhálózat kiépítése, valamint az útfejlesztés.
 

 

Nézze meg ezt is:

Az ápolók munkáját emelték ki a Békés Vármegyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórházban

  Május 12-e Florence Nightingale, a modern nővérképzés, valamint a betegellátás reformjának elindítójának születésnapja, amely …