2025. május 16., péntek
FONTOS

Gyulára látogatott Kemény István költő

A kortárs hazai irodalom egyik jelentős alakja, a költőként és prózaíróként is magasan jegyzett Kemény István József Attila-díjas költő látogatott a napokban a gyulai könyvtárba.

A művész arról is beszélt, hogy mi foglalkoztatja leginkább. E szempontból érdekes, hogy legutóbbi, közel fél éve megjelent munkáját is megemlítette.

Kemény István pályafutása során számos műfajban alkotott, a versek, regények, esszék mellett fordítással is foglalkozott és egy televíziós sorozat párbeszédei is az ő nevéhez fűződnek.

Az estet megelőző interjúban az olvasás előnyeiről is beszélt. A programon Dézsi János könyvtárigazgató és Kemény István is olvasott fel az író-költő műveiből.

Nézze meg ezt is:

Az ápolók munkáját emelték ki a Békés Vármegyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórházban

  Május 12-e Florence Nightingale, a modern nővérképzés, valamint a betegellátás reformjának elindítójának születésnapja, amely …