2025. május 19., hétfő
FONTOS

Másodszor kapott ICOMOS-díjat az Almásy-kastély

Újabb ICOMOS-díjat nyert az Almásy-kastély – jelentette be csütörtök délután Görgényi Ernő.

Gyula polgármestere közösségi oldalán arról számolt be, hogy a létesítmény a Példaadó Műemlékgondozásért díjat kapta meg, amit Béres István főépítész és Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető vehetett át Székesfehérváron, a Műemléki Világnap alkalmával megtartott díjátadó ünnepségen.

Utóbbi azt mondta, az épület felújítása olyan jól sikerült, hogy az elmúlt kilenc év során olyan igazán nagy dolguk e tekintetben nem is akadt.

Gyulára igen szigorú zsűri érkezett, melynek tagjai alaposan megvizsgáltak mindent. A díjat végül egy igen összetett szempontrendszer alapján ítélték oda a gyulai látogatóközpontnak, melynek csak az egyik, noha mindenképpen a legfontosabb eleme volt a műemlékgondozás.

Az Almásy-kastély Látogatóközpont 2016-ban nyílt meg, azóta 650 ezren váltottak belépőjegyet, ha pedig minden további rendezvényt beleszámolunk, akkor közel 1 millióan látogatták meg az épülete, mely az átgondolt üzemeltetési szempontoknak és a jó menedzsmentnek köszönhetően önfenntartó módon működik.

Nézze meg ezt is:

Kamarazenekarok találkoztak Gyulán

  Minden évben rendez valamilyen zenei versenyt az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. Korábban volt …