2025. május 16., péntek
FONTOS

Apor Vilmos embersége ma is példaként szolgál

 

Példaképként állítják a gyulai fiatalok elé Apor Vilmos alakját.

A város egykori plébánosa győri püspökként élete árán védte a hozzá menekülő lányokat, asszonyokat, életében mindig nyitva állt ajtaja a szegények előtt.

Apor Vilmosról szóló dalokat, mondókákat adtak elő a vértanú püspök nevét viselő gyulai óvoda növendékei február 28-án. A gyerekek felidézték az 1892. február 29-én született egykori gyulai plébános, vértanú győri püspök alakját, és nemcsak ezen alkalommal tették meg ezt, hanem egész héten.

– A gyerekeknek minden lelki beszélgetés alkalmával felelevenítjük alakját. Példákat hozunk, hogy cselekedett, és próbáljuk ezt a hétköznapi életbe bevinni. Apor Vilmos nyomán azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy forduljanak egymás felé szeretettel – mondta Osgyáni Katalin óvodavezető.

Apor Vilmost egészen egyedülálló módon nem Győrött, hanem Gyulán, a Nádi Boldogasszony-templomban szentelték püspökké. Az épület előtti téren áll egészalakos szobra, mely mellett február 28-án a gyulai Karácsonyi iskola kórusa énekelt. A száznál több fiatal részvételével rendezett programon a gimnazisták mutatták be Apor Vilmos életének fontosabb állomásait.

– Ő volt a jó pásztor, aki kiállt a nyájáért. Mindenki számára példa lehet, ahogy a szegényekhez viszonyult, ahogy mindenét odaadta. A mai diákok számára is útmutatás, hogy segítsék azokat, akik valamiben szükséget szenvednek – hangsúlyozta Bengery Zsoltné igazgató. Apor püspök a saját élete árán védte meg a szovjet katonák elől hozzá menekülő nőket, és bár a kommunista diktatúra ideje alatt nem lehetett emlegetni tetteit, 1997-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta, életét pedig ma is példaként állíthatjuk bárki elé.

– Az ő emberségében rejlik a titok, papként Apor Vilmos olyan erős szociális érzékkel bírt, hogy az bármilyen korban, bárki számára példa lehet – mondta Tapodi Krisztián káplán.

Az esemény végén elhelyezték az emlékezés koszorúit Apor Vilmos szobránál.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Tavaszi kiállítás-kavalkád Nem lehetett okuk panaszra a tárlatlátogatóknak: festészet, szobrászat, fotóművészet, kortárs és klasszikus alkotók …