

Péntektől kezdve, egy hétig látható Keresztesi Franciska kiállítása a postagalériában.
A gyulai alkotó változatos technikával készült festményekkel érkezett a tárlatra.
A gyulai postagalériában első alkalommal állít ki Keresztesi Franciska amatőr képzőművész. A péntektől látható kiállítási anyag egy szűk keresztmetszete az alkotó munkásságának. Keresztesi Franciskát gyermekkora óta érdekli a képzőművészet. Középiskolában ismerkedett meg a rajzolás és a festés alapjaival. Később a pedagógus pályát választotta, és családot alapított. Úgy fogalmazott, ezek az évek nem az elmélyült alkotásról szóltak.
Keresztesi Franciska elmondta, a leggyakrabban vegyes technikával fest, akvarellel indítja a képeket, amelyeket olajjal fejez be. Szinte mindent szeret megörökíteni, a természettől kezdve a formabontó kompoziciókig, beleértve az emberábrázolást is. A legnehezebbnek mind közül a gyermekportrék készítését tartja. Keresztesi Franciska elmondta, mit jelent számára a festés.
Az amatőr képzőművész szívesen vesz részt alkotótáborokban, most is erre készül. Emellett már körvonalazódik a Gyulai Alkotók Baráti Köre tagjaként a következő közös kiállítás időpontja is.