

A napokban otthonában köszöntötte a 90. születésnapját ünneplő Krisán Györgyné, Irmuska nénit a város vezetése. A jó egészségnek örvendő szépkorút tortával és ajándékkal lepték meg a kerek évfordulón.
Görgényi Ernő polgármester virággal, Tímár Andrea aljegyző és Vígné Fábián Diána önkormányzati képviselő tortával köszöntötte otthonában a kilencvenedik születésnapját ünneplő Krisán Györgynét. A gyulai születésű Irmuska néni gyermekkorára rányomta bélyegét a háború. A nehézségek ellenére szívesen emlékszik vissza a szülői házra és a szeretetteljes neveltetésre, amit az öccsével kaptak.
Irmuska néni az elemi iskolát Vésztőn, a polgárit Szeghalmon végezte. Kezdetben írnokként dolgozott Szeghalmon, később a gyulai Szabó Ktsz-ben, majd a szociális otthonban. Első házassága Jánosi Bélával tíz évig tartott, férje korai halála miatt. Későbbi társával, Krisán Györggyel negyven évig éltek boldog házasságban. Az ünnepelt egyetlen gyermeke Győrben él, de minden hónapban hazalátogat és segíti édesanyját, az unokákkal együtt. Megnyugvást jelent Irmuska néni számára az egyházi közösség és a templomba járás. Mai napi tagja a gyulai református gyülekezetnek és segítséggel eljár az istentiszteletekre is.
Arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, nincs igazán válasza Irmuska néninek. Azért viszont nagyon hálás, hogy a kilencvenedik születésnapját egészségben ünnepelhette.