A 27 EU-tagállam püspöki konferenciáinak főpásztorai a háromnapos tanácskozást lezáró nyilatkozatukban aggodalmuknak adtak hangot, amiért a világ egy veszélyes spirálba süllyedt, és arra ösztönözték az Európai Uniót, hogy mutasson vezető szerepet azáltal, hogy „egységes, megbízható és integráló erőként lép fel szomszédai és a világ számára”.
„A globális feszültség növekedése, amelyet a növekvő elszigetelődés és a szakadások elmélyülése gerjeszt, lerombolja a multilateralizmust, és gyengíti a demokratikus elveket. Mindez kíméletlen versenyt és erőszakos konfrontációkat eredményez, gyakran a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértésével” – áll a közleményben.
Az európai védelmi politikával kapcsolatban a COMECE közgyűlése elismerte egy erős EU szükségességét, amely képes megvédeni polgárait és értékeit, ugyanakkor az EU eredeti hivatására rámutatva emlékeztettek, hogy az a béke projektjeként született. „Az európai védelem érdekében meghozott szükséges, arányos és megfelelő intézkedések ezért nem mehetnek az emberi méltóság, az igazságosság, az emberi fejlődés és a teremtésről való gondoskodás előmozdítását célzó erőfeszítések rovására” – fogalmaztak a nyilatkozatban. Az európai versenyképességről szóló jelentéssel kapcsolatban a főpapok elismerték, hogy az EU-nak meg kell erősítenie pozícióját a globális gazdaságban, de ez nem áshatja alá Európa történelmi elkötelezettségét a szolidaritás iránt, különösen a világ legsebezhetőbb régióival és a szegénységben élőkkel.
Az ülésen részt vett Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár, aki Európa keresztény hagyományaiban gyökerező felelősségét hangsúlyozta a béke és a szolidaritás előmozdításában. „A párbeszéd továbbra is az egyetlen járható út” – állapította meg, kiemelve az egyház szerepét a megbékélésben. A tanácskozás résztvevőit Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államközi kapcsolatokért felelős titkára fogadta a Vatikánban, akivel az ukrajnai és a szentföldi háborúkról, valamint az EU-integráció jövőjére is beszéltek. Az egység és a kohézió előmozdításának érdekében a meghallgatás és az összes uniós tagállam közötti párbeszéd szükségességét szorgalmazták.
A közgyűlést követően Manuel Barrios Prieto atya, a COMECE főtitkára elmondta: „Az Európai Unió eredeti hivatása a béke biztosítása a kontinensen és a világban”. Hozzátette, hogy az EU a megbékélés projektjeként született meg a második világháború után, így küldetése az „emberi jogok, a szabadság, a demokrácia és az ember méltóságának védelme és előmozdítása”, amelyek az alapszerződésekben rögzített alapvető elvek. A pap azt is kiemelte, hogy Európa keresztény gyökereiből fakadó öröksége meghatározza az identitását. Arra azonban figyelmeztetett, hogy az erőteljes szekularizáció hatására ezek az értékek háttérbe szorulnak, és gyakran „elfelejtjük ezek keresztény gyökereit”. Véleménye szerint ez bizonyos esetekben szándékos.
Meggyőződésének adott hangot, hogy ezzel a tendenciával szemben elsősorban a világi hívők személyes tanúságtételére van szükség Európában. Rámutatott továbbá, hogy Európának új evangelizációra van szüksége, és kiemelte, hogy meg kell tanulni „párbeszédet folytatni a kortárs kultúrával”. A pap hangsúlyozta azt is, hogy az európai intézményekkel együttműködve „hallatni kell az egyház hangját Európában” olyan kihívásokkal szemben, mint a versenyképesség, a konfliktusok, a fenntarthatóság vagy a migráció.
Barrios atya elmondta, hogy a szentévben tartott első közgyűlésük a Szent Péter-bazilika szent kapujához szervezett zarándoklattal és a székesegyházban tartott szentmisével zárult. Ennek kapcsán megjegyzete: „A remény üzenete nagyon fontos ebben az időben, amelyben élünk, mert olyan sok a kétségbeesés, annyi a bizonytalanság, és világossá kell tenni, hogy keresztényként reménységünk Jézus Krisztuson alapul”.