

Immár 12. alkalommal rendezik meg térségünkben az Indián Kenu Túlélő Versenyt.
A szervező Sós Imre korábban mindig szeptember környékére időzítette az eseményt, tavaly óta pedig május lett az új időpont. A változtatás azt szolgálta, hogy a kedvezőbb időpont meghozza az emberek kedvét a természetben való megmérettetésre. A versenyzők Gyulán rajtolnak, majd Békéscsaba érintésével Békésen fejezik be a túrát.
A verseny résztvevőire 21 feladat vár. Többek között lesz kötél létrán mászás, vízhordás, nyíllal lövés. A tavalyi megmérettetésre hat csapat nevezett. Sós Imre kiemelte, idén csak abban az esetben indítják el a versenyt, amennyiben legalább 10 csapat nevez.
Sós Imre kiemelte, az Indián Kenu Túlélő Verseny első helyezett csapata egy vándorserleget kap. Lesz egy különdíj is, egy egy méter magas, fából faragott indián szobor. Ezt az a csapat viheti haza egy évre, amely az összetett eredmények alapján a középső helyen végez. Ezzel az a cél, hogy ne arra törekedjenek a nevezők, hogy mindenáron az elsők legyenek, mert ez egy szabadidős sport. Sós Imre kiemelte, 15 perc jóváírást kap az a csapat, melynek a tagjai indiánnak öltöznek.