2025. május 19., hétfő
FONTOS

Több százan vettek részt a jótékonysági futóversenyen

Szombaton immár 16. alkalommal rendezték meg az Összefogás a Sérült Gyermekért Közhasznú Egyesület karitatív sporteseményét, a Fuss a sérült gyermekekért! elnevezésű programot.

A Prohászka Zsolt tiszteletére szervezett emlékfutáson gyerekek vettek részt.

A kerékpárosokra egy 42 kilométeres táv várt, amely ebben az évben is érintett határon túli területeket. Voltak olyan résztvevők, akik majdnem minden alkalommal részt vettek a karitatív eseményen.

Dobay Péter a kerekesszékesek között indult a versenyen. Az eddigi megmérettetések közül csak egyszer nem sikerült teljesítenie a távot.

A futók 7, valamint 21 kilométeres távon indultak. Az utóbbi távot váltóban is lehetett teljesíteni.

Többen csak ez az esemény miatt jöttek Németországból és Erdélyből Gyulára, hogy segítsék az egyesület munkáját. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a jótékonyság és a sport Gyula polgári közösségének fontos jellemzője.

A 7 kilométeres távon Koska László bizonyult a leggyorsabbnak 26 perc 58 másodperces idővel.

21 kilométeren a férfiak között Strifler Attila, a nők között pedig Zétényi Szvetlána bizonyult a legjobbnak. A 21 kilométeres váltó leggyorsabb csapatai a Villám Lábúak és a Porcicák lettek.

Nézze meg ezt is:

Kamarazenekarok találkoztak Gyulán

  Minden évben rendez valamilyen zenei versenyt az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. Korábban volt …