Gyulatelevízió
Tavaszi kiállítás-kavalkád
Nem lehetett okuk panaszra a tárlatlátogatóknak: festészet, szobrászat, fotóművészet, kortárs és klasszikus alkotók munkái kínáltak látnivalókat. A Reök-palota a nemrégiben elhunyt szegedi szobrászművész és művésztanár, Kalmár Márton teljes életművét áttekintő kiállítást szervezett köz- és magángyűjtemények anyagából. Kalmár Márton, aki számos alkotásával – egyebek közt Tömörkény, Somogyi Károly vagy Batthyány Lajos portréjával – köztereinken is jelen van, klasszikus törekvésű szobrász, legyen szó kőről, fáról vagy bronzról. Alkotásait harmóniájuk teszi időtlenné: még absztrakt, áttételesebb munkáit is líraiság és kiegyensúlyozottság jellemzi.
A Kiss Kunszt Galériában két jeles szegedi alkotó, Aranyi Sándor festőművész és Popovics Lőrinc szobrászművész rendezett közös kiállítást. A Fekete házban historikus festészetünk megkerülhetetlen alakját, Madarász Viktort ismerhettük meg behatóbban: az ismertebb történelmi jelenetek és portrék mellett a portréfestőre is fény vetült, mi több, a művész ugyancsak festő leánya, Madarász Adeline, a szalonmiliők és zsánerképek egykor Párizsban is sikeres alkotója is helyet kapott a tárlaton. A Somogyi-könyvtárban Szűcs Édua állította ki eredeti látásmódú portrégrafikáit. A gyulai Kohán Képtár februártól májusig 115 éve született névadója ritkán látott alkotásait bocsátja közre a Rejtőzködő című tárlaton. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark Társadalom és kultúra a két világháború közötti Magyarországon címmel nyitotta meg új időszaki kiállítását.
A fotós műfajokat a Móra Ferenc Múzeum Szeged Press című sajtófotós seregszemléje mellett a 75. születésnapját ünneplő Dömötör Mihály retrospektív tárlata képviselte a vásárhelyi Alföldi Galériában. A fotóművész tematikus termeket szentelt az alföldi tanyavilágot bemutató munkáinak, a vásárhelyi képzőművészet jeleseiről készített portréinak, amelyek így az elmúlt fél évszázad panteonját tárták a látogató elé, továbbá árnyék-tanulmányainak és az elmúlás filozófiáját boncolgató csontváz-sorozatának.
A világot jelentő deszkák
A Szegedi Nemzeti Színház három zenés műfajjal is közönségsikert ért el: a töretlen népszerűségnek örvendő gyerekmusical, A dzsungel könyve és a közkedvelt Kálmán Imre-klasszikus, a Marica grófnő mellett teltházakat vonzott Mozart talányos operája, A varázsfuvola is. A sokféle értelmezésre módot adó remekművet Tárnoki Márk rendező a tévésorozatok, illetve a populáris (szub)kultúra esztétikai keretébe helyezte, ami némileg elhalványította ugyan a mű filozofikumát, a műfajnak azonban kétségkívül sikerrel toborzott új híveket. A prózai tagozat Tamási Áron népies játékával, az Énekes madárral jelentkezett. A Békéscsabai Jókai Színház márciusban Tersánszky Józsi Jenő vígjátékát, A kegyelmes asszony portréját illetve Csehov két egyfelvonásosát, a Leánykérést és a Medvét tűzte műsorra, utóbbiakat aradi koprodukcióban, míg a gyermekközönséget a Péter és Pál Lustaországban című operett várta Lehár Ferenc muzsikájával.
Tiszta szívvel
Épp száz esztendeje, 1925-ben jelent meg az akkor átmenetileg Szeged címet viselő Délmagyarország versrovatában József Attila sok vitát kiváltó költeménye, a Tiszta szívvel. És bár a vers bátor szókimondása a költőzseninek a tanári pályától való eltanácsolásához vezetett, az alkotás a magyar irodalmi kánon egyik alapművévé vált, szerzője pedig ettől fogva kezdte egész népét „taní-tani” – mint arról egyik utolsó versében, a Születésnapomra címűben maga ad számot. A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája rendhagyó és nagy sikerű megemlékezést szervezett: egyetemi oktatók és hallgatók, színészek és előadóművészek szólaltatták meg a jubiláns költeményt tíz különféle fölfogásban a Rektori Hivatal előtt, a költő szobra mellett.
