2025. július 8., kedd
FONTOS

Megnyitották az Almásy-kastély új időszaki kiállítását

Június 20-tól látható a Fűző és forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában című új időszaki tárlat az Almásy-kastély Látogatóközpontban.

A kiállítás mozaikszerűen veti fel a női szerepek és művelődés egyes aspektusait. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, kevés város tud úgy viszonyulni a múltjához, mint Gyula. A biedermeier kora a település életében is fontos változásokat hozott, a város egyfajta fénykorát élte. Emlékei nemcsak tárgyiasult formában maradtak ránk, mint többek között a Százéves Cukrászda ma is használatban lévő bútorai, hanem a város polgári közösségének lelkületében is tovább élnek.

A kiállítás a biedermeier időszakban elinduló női öntudatra ébredés mozzanatait kutatja. Hogyan lett az otthon díszletébe zárt nőből, a nemzeti gondolat hordozója, társ, értelmiségi és idővel saját történetének szerzője. A tárlatban eredeti, csaknem 200 éves műtárgyak, biedermeier festmények, személyes történetek és modern technológiai eszközök jelennek meg.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő idén második alkalommal nyitott meg egy gyulai kiállítást. Hangsúlyozta, a biedermeier korszakot meg lehet közelíteni művészettörténészként, szakértőként, valamint látogatóként is.

Az új időszaki kiállítás június 20-tól 2026. június 28-ig tekinthető meg az Almásy-kastély Látogatóközpontban.

Nézze meg ezt is:

Riasztás a következő órákra!

Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is Békés …