Csütörtökön tizenöt, a kormányablak ügyintézői képzést sikeresen teljesítő szakember vehette át bizonyítványát a kormányhivatal békéscsabai, Derkovits utcai épületében.
A szakminisztériummal közösen megszervezett kurzus lényege az, hogy az ügyfelekkel foglalkozó tisztviselők minél felkészültebbek legyenek. A korábbi években ugyanezt a tanfolyamot 194-en végezték el, közülük most 170-en dolgoznak valamelyik békési járási hivatalban vagy kormányablakban.
Az eseményen Rákóczi Attila főigazgató beszélt arról, hogy a közigazgatást érintő, számos reformintézkedés közül az egyik legjelentősebb a kormányablakok megnyitása volt.
Rákóczi Attila elmondta, a Békés Vármegyei Kormányhivatal 2024-ben több, mint egymillió hatósági döntést hozott, több, mint 1 300 ezer ügyfelet fogadott, közülük több, mint 450 ezerrel a kormányablakok foglalkoztak.