A várszínházi programok és a Körösvölgyi sokadalom jelentőségét hangsúlyozta a turizmus szempontjából szerda délelőtt, a rondellánál megtartott sajtótájékoztatón Görgényi Ernő.
Gyula polgármestere úgy fogalmazott, várszínház nélkül már nem tudjuk elképzelni a nyarat, a teátrum idén 62. évadát tartja. Mindemellett kerek évfordulóhoz ért a Körösvölgyi sokadalom, melyet egyedülálló módon 25. alkalommal rendeznek meg.
A várszínházi programok június 27-étől augusztus 17-éig tartanak.
Pál Miklósné a Körösvölgyi sokadalom elmúlt negyed évszázadára visszatekintve azt mondta, a népi kultúra gazdagsága és a támogatók mellett leginkább a látogatók tartották életben a rendezvényt.
Táncosként lépett fel az első sokadalmon, ma pedig a táncos programokért felel Farkas Lilla, aki az esemény jelentőségével kapcsolatban kiemelte, a szép helyszín mellett a fellépők számára ez a rendezvény amolyan évzáró is.
Idén a népi kismesterségek esetében a viseletek és a viselet kiegészítők lesznek a kiemelt téma, a három napos programot végig kísérik a színpadi produkciók.