Legszebb általános iskolás emlékeit idézte fel Kiss László író a napokban a gyulai lila iskolában tartott könyvbemutatón.
Az intézmény tornacsarnokában a gyerekek és a felnőttek megismerkedhettek a Kispecások kézikönyve című kötettel.
Dézsi János, a könyvtár igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy időnként a könyvtár falain kívül is tartanak programokat, most elsősorban az vezette őket, hogy a leginkább gyermekeknek szóló, szépen illusztrált művet minél több fiatal ismerhesse meg.
Szabadosné Bécsi Katalin tagintézmény igazgató azt mondta, Kiss László az egyik példa arra, hogy a lila iskolából indulva is messzire juthat az ember, adott esetben híres íróvá válhat.
Kiss László az Ünnepi könyvhét alkalmából előbb Mindig, ha jön az este című, új regényét mutatta be, majd ezután következett a Kispecások kézikönyve. Az író azt mondta, munkája elsősorban az 5-8 éves korosztálynak ajánlható, de vannak benne olyan poénok is, melyek a felnőtteknél jobban hatnak.