

Csütörtök délután, a zárt képviselő-testületi ülés után Görgényi Ernő polgármester sajtótájékoztatón ismertette az ott hozott döntéseket.
A grémium tagjai egyhangúan szavaztak Ambrus György, a Gyulakonyha immár korábbi ügyvezetője munkaviszonyának azonnali hatályú felmondásáról, mivel a jegyző által vezetett vizsgálat szerint a munkaviszonyából eredő lényeges kötelezettségét szándékosan megszegte, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit súlyosan veszélyeztette, illetve megszegett egyes etikai és összeférhetetlenségi szabályokat is. Az ügyvezetőt visszahívták, és feljelentést tesznek a nyomozó hatóságnál.
Görgényi Ernő bemutatta az új ügyvezetőt, Asztalos Gyulát, akit a testület szintén egyhangú döntéssel, öt évre választott meg. A polgármester úgy fogalmazott, egyfajta stílusváltásra van szükség a cégnél, erre a feladatara pedig egységesen Asztalos Gyulát találták a legjobb választásnak.
Asztalos Gyula a sajtótájékoztatón elmondta, azon lesz, hogy munkatársaival együtt javítsák a szolgáltatások színvonalát, betartva minden vonatkozó szabályozást.
Asztalos Gyula prioritásként beszélt a vendégközpontúságról, a dolgozók megbecsüléséről és a helyi vállalkozások bevonásáról az alapanyag beszerzés terén.