2025. július 13., vasárnap
FONTOS

Felszentelték Okány új templomát

A Békés vármegyei Okányban csaknem tizenöt éve fogalmazódott meg először a római katolikus templom építésének gondolata.

Ez egybecsengett a Szeged-Csanádi Egyházmegye törekvésével, mely szerint a területén lévő települések mindegyikén épüljön templom. Az egyházmegyei, kormányzati és települési összefogásnak köszönhetően mintegy 345 millió forintból épült meg a hatvan férőhelyes, a közösségi térrel együtt 192 m2-es templom.

Pünkösdöt megelőzően, június 7-én Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szentmisén áldotta meg az egyházmegyében egyedüliként Boldog Apor Vilmos nevét viselő templomot. Az ünnepi alkalmon úgy fogalmazott, amikor az ember tönkreteszi a kapcsolatát és elfordul az Istentől, akkor megromlik a kapcsolata az embertársaival, meghasonlik saját magával, és tönkremegy a kapcsolata a természettel is. Ezen javítani saját maga senki nem tud, ezért van szükség a megváltásra, és ezért tartjuk Jézus Krisztust a megváltónknak. Kétezer év óta hozzá tartozunk, a kereszténységben a hitünk változatlan. Jézus megadta a lehetőségét, hogy vele élő kapcsolatban maradjunk. Pünkösdkor is ezt ünnepeljük, hogy elküldte ajándékként a Szentlelket mindenkinek. A templomot az Isten házának szokták mondani, pedig az az embereké. Itt, Okányban is a templom egy lehetőség, hogy igazi közösség alakuljon azok között, akik a környéken Krisztus követői.

Kovács József országgyűlési képviselő hiánypótlónak nevezte a korábbi katolikus imaház helyén álló új templomot, majd felidézte a névadó vértanú püspök életútját.

Okány polgármestere, Szívós László Ferenc köszöntőjében úgy fogalmazott, a település nagyon szép ajándékot kapott. Egyrészt két templomtornya lett, másrészt olyan közösségi térrel is gazdagodott, amely tovább erősíti az emberek helyi kötődését.

Az oltár feletti, Boldog Apor Vilmost ábrázoló festményt Kovács Jenő készítette. A templom tornyában lakó harangot Őrbottyánban öntötték Nagy Gábor Lajos magánadományából.

Nézze meg ezt is:

Világhírű vendég a pünkösdi szentmisén

  Minden bizonnyal nemcsak a bérmálás szentségében részesülők, hanem minden szentmisén résztvevő számára örökké maradandó élménnyé …