

Eseménydús, eredményes és újdonságokkal tűzdelt tanévet zárt a Gál Ferenc Egyetem gazdasági kara.
A 3Témában Árpási Zoltán dékán összegezte 2024/25 eredményeit, beszélt a hamarosan folytatódó épületfelújítási munkákról és kitért az előzetes felvételi adatokra is.
Hosszasan lehetne sorolni a 2024/25-ös tanév eseményeit a Gál Ferenc Egyetem gazdasági karán, hiszen harminchat program zajlott a campuson szeptembertől júniusig. Árpási Zoltán dékán a 3Témában a színes paletta újdonságaként beszélt többek között az ősszel indított sportmenedzser specializációról a gazdálkodás-menedzsment szakon. A legfőbb jelentőségét az adja, hogy egyrészt piaci igény volt rá a különböző klubok részéről, másrészt további terveik is vannak a tudományterülettel. Kiemelkedő eredményként hangsúlyozta, hogy ebben a tanévben végeztek elsőként a kar szegedi hallgatói. A gazdálkodás-pénzügy szakos levelezős képzés néhány fővel indult, ez a létszám azóta negyven-ötvenre emelkedett. A korábban megkezdett épületfelújítási munkák is folytatódtak a campuson, ami szintén ennek a tanévnek az eredménye. Árpási Zoltán kiemelte, a megújult kollégium, a kereskedelmi szálláshellyé minősítés, a tetőfelújítás és a megszépült tantermek is ide sorolhatók. A napokban újabb fontos állomásához ér ez a folyamat.
A GFE képzései iránt összegyetemi szinten tovább nőtt az érdeklődés. Az emelkedő tendencia a békéscsabai kart is érinti, a központi felvételi eljárásban az állami férőhelyekre háromszoros túljelentkezést könyvelhettek el. Árpási Zoltán hangsúlyozta, óvatos optimizmussal kezelik egyelőre ezeket az adatokat.
A végleges hallgatói létszám alakulására még várni kell, de az már biztos, hogy az új tanévben programok sokaságára számíthatnak a gazdasági kar hallgatói.