Témák:
- 55 millió forint értékű útfelújítás fejeződött be Kötegyánban, a beruházást szerda délelőtt adták át.
Az eseményen szó esett a folytatásról is, egy 66 milliós csomag révén három területet fejlesztenének a településen.
- Eseménydús, eredményes és újdonságokkal tűzdelt tanévet zárt a Gál Ferenc Egyetem gazdasági kara. A 3Témában Árpási Zoltán dékán összegezte a mögöttünk lévő egy év eredményeit, beszélt a hamarosan folytatódó épületfelújítási munkákról és kitért az előzetes felvételi adatokra is.
- Gyula török ostromának kezdetére emlékeztek szerdán, a gyulai várban. Szabó Árpád hagyományőr a vár nyitvatartási idejében óránként díszlövést adott le a várfalról.
- Kivételes eredményt ért el a gyulai, de Békéscsabán tanuló Molnár Eszter, aki a legjobbnak bizonyult a dráma Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. A Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételt nyert diákot kedd délután Görgényi Ernő polgármester fogadta.