Témák:
- Hárman kapták meg a Gyulai Egészségügyi Alapellátási Intézmény Semmelweis napi ünnepségén a Libor János-díjat. Bálint Erzsébet fogorvos, Székelyhidiné Király Éva ápoló és Varga Lászlóné Mariann védőnő Görgényi Ernő polgármestertől és Kónya István alpolgármestertől vehette át az elismerést.
- A hazai kiállítóhelyek gyakorlatában példa nélküli nyitvatartást vezet be hat egymást követő csütörtökön a Gyulai Vár és az Almásy-kastély Látogatóközpont. A tesztüzem július 17-től augusztus 21-ig tart, a két múzeum a legforróbb órákra bezár, viszont 9 és 13, valamint 19 és 23 óra között várja a látogatókat.
- Az aratás került a középpontba a napokban, a Máriás-házban megrendezett programon. A résztvevők egy kis időutazásban vehettek részt.
- Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy büntetett előéletű, eleki férfi ellen, aki Kétegyházán, az édesanyja ellátására érkezett mentőt bántalmazta.