2025. július 13., vasárnap
FONTOS

A szegedi futball faltörő kosa

Takács Mihály utánpótlás sportigazgató

 

A hatodik helyen végzett az országos U17-es kiemelt bajnokságban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, vagyis a gárda tehetségközpontként nemhogy helytállt a papíron magasabban jegyzett akadémiák között, hanem jópárat meg is előzött.

Ezzel kapcsolatban fogalmazott úgy Takács Mihály utánpótlás sportigazgató, hogy ez az együttes a szegedi futball faltörő kosa.

Egész évben remek teljesítményt nyújtva végzett a hatodik helyen a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U17-es együttese a korosztály legmagasabban jegyzett osztályában. Kis szerencsével a gárda akár előrébb is zárhatott volna, de elégedetlenségre így sincs ok. Sőt ez a csapat volt az a mögöttünk hagyott bajnoki évben, mely bebizonyította, hogyan lehet ötvözni a magyaros hagyományokat a modern futballal.

– Ennek a klubnak a hagyományokra épülő képzési rendszer egyfajta sajátossága. Mindez az életkori sajátosságok figyelembe vételével megmutatkozik valamennyi csapatnál. Lényege az önfeledt, direkt támadójáték, ami egykor az Aranycsapatra is jellemző volt. Ezt szeretnénk Szegeden minél mélyebben meghonosítani. A saját utunkat szeretnénk járni, aminek a honi utánpótlásnevelés szempontjából is lesz jelentősége. Egyelőre ez még nem mutatkozik meg látványosan, de bízom benne, előbb-utóbb országosan is példát mutathatunk. Az U17-es csapat meglepetést okozott a hatodik hely megszerzésével. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a gárda a szegedi futball faltörő kosa, mely utat nyit a minőségi képzés felé – hangsúlyozta Takács Mihály.

A szegedi központú akadémián az elmúlt év két meghatározó projektje a klubépítés és szakmai munka fejlesztése volt. Ez utóbbi Makra Zsolt vezetésével eredményesen zajlott.

A klubépítés egyik alapköve az óvodás jelenlét megerősítése volt. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia immár tizennyolc intézményben bír valós jelenléttel, ez a szám a jövőben tovább bővülhet. Mindez azért is fontos, mert a gyerekek egészen kicsi korban megszerethetik a játékot, családtagjaikban pedig erősödik a klub iránti kötődés.

– Új utakat szeretnénk nyitni ezen a területen is. Az óvodások számára fesztivált szerveztünk, ahol valamennyi fiatal családtagjaival együtt vehetett részt egy igazi közösségépítő eseményen. A hozzánk kötődő embereket szakmai és más programokkal is megszólítjuk. Idén a Grosics Szemle második száma jelent meg, a Grosics estek igazi közösségépítő hatással bírnak, ráadásul meghívott vendégeink megmutatják, el lehet érni az álmokat – fogalmazott Takács Mihály, aki az elmúlt időszak eredményeivel kapcsolatban a biztos tulajdonosi háttér mellett az edzők munkáját emelte ki.

Nézze meg ezt is:

Világhírű vendég a pünkösdi szentmisén

  Minden bizonnyal nemcsak a bérmálás szentségében részesülők, hanem minden szentmisén résztvevő számára örökké maradandó élménnyé …