2024. április 19., péntek
FONTOS

Friss Hírek

Békés megyei, friss hírek videókkal, fotógalériával első kézből a Gyula TV szerkesztőségéből. Legyen jól értesült: nézze meg, melyek a mai hírek!

Fogászati szűrőbusz érkezett Gyulára

  Kedd délelőtt a gyulai román iskola előtt állt meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által működtetett fogászati szűrőbusz. Az intézmény közel százötven diákja vett részt egy rövid vizsgálaton, mely semmilyen beavatkozással nem járt, viszont képet adott arról, hogy az adott fiatal fogai milyen állapotban vannak. Ha szükséges volt, jótanáccsal is …

Tovább »

Nemzetközi járőrverseny és haditorna verseny lesz a vármegyében

  Ismét Békés vármegye lesz a helyszíne a 2019-ben életre hívott Sárgarigók Vonulása elnevezésű, területvédelmi zászlóaljak közötti, nemzetközi járőrversenynek. A szeptember 29-e és október elseje közötti esemény újdonsága, hogy az országban található összes zászlóalj küld csapatot az eseményre. Emellett a hagyományokhoz híven Németországból és Lengyelországból érkező versenyzők is megmérettetik magukat. …

Tovább »

Az első őszi, Bozsik tornát tartották hétfőn, a gyulai sporttelepen

Az eseményen több, mint 300 diák vett részt. Gyula összes iskolája mellett Elek, Szabadkígyós, Kétegyháza és Méhkerék intézményei csatlakoztak a rendezvényhez. A mérkőzéseken nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy a diákok jól érezzék magukat, miközben futballoznak. A Bozsik Intézményi Program jó lehetőséget teremt arra is, hogy a …

Tovább »

In memoriam Professzor Dr. Pintér Miklós (1924-2023)

Pintér Miklós Professzor Úr 1924. december 15-én született Mosonszentjánoson. Köztiszteletben álló, emblematikus személyiség, Gyula város díszpolgára 98. életévében 2023. szeptember 17-én örökre megpihent. Dr. Pintér Miklós orvosi diplomáját 1949-ben, laboratóriumi szakorvosi képesítését 1951-ben, orvosi mikrobiológia végzettségét 1980-ban szerezte meg. Első munkahelyén a Szegedi Tudományegyetemen az Ivánovics professzor vezette Mikrobiológiai Intézetében …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 09. 18.

Témák: – Péntek délután nyílt új időszaki kiállítás a gyulai várban, Kossuth Lajos elfogyott regimentje címmel. A tárlat a fővárosban állt, egykori Honvédmenház és a ’48-as veterángondozás történetét dolgozza fel, kiegészítve a szabadságharc helyi eseményeivel és a vármegyei Honvédegylet bemutatásával. – Sikeres marketingtevékenységéért kapott szakmai elismerés Gyula. Az év első …

Tovább »

Két Városmarketing Gyémánt Díjat nyert Gyula

    Gyula minőségi turisztikai attrakciókkal várja vendégeit, melyekhez minőségi marketing is társul. Ezt mutatja az is, hogy 2023 első hat hónapjában Gyula szálláshelyein több, mint 94 ezer vendég fordult meg, ami 10 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Marketingtevékenységéért szakmai elismerést is kapott a város. Gyula két …

Tovább »

Kossuth Lajos elfogyott regimentje – új tárlat a várban

Az Élővíz zenekar fellépése nyitotta meg péntek délután, a gyulai várban a Kossuth Lajos elfogyott regimentje című kiállítást. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum tárlata új perspektívából világít rá a forradalom és szabadságharc eseményeire, a gyulai történészek kiegészítéseivel pedig igazi kuriózumnak számít a várban két hónapig látható, interaktív elemekkel bővített kiállítás. …

Tovább »

Adótartozással nem egyszerű

A nyári időszak turisztikai csúcsszezon, így a műemléki és egyéb látványosságokat üzemeltető vállalkozások, valamint az éttermek, kávézók sok vendéggel, nagy forgalommal számolhatnak. Nyilvánvaló, hogy a nyári hónapokban olyan munkavállalókat is célszerű foglalkoztatniuk, akik csak a főszezon idején segítik ki a munkaviszonyban álló személyzetet. A Nemzeti- Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai …

Tovább »

Családi napot tartott a Gyulai Küzdősport Egyesület

  A kikapcsolódásé volt a főszerep a Gyulai Küzdősport Egyesület vasárnapi családi napján, melyen sok lehetőség várta a közösség tagjait. A résztvevők többsége gyermekeivel együtt látogatott el a programra, melynek fontos célja volt, hogy megerősítsék a közösséget. A program krav maga bemutatóval kezdődött. Ez egy olyan önvédelmi rendszer, mely bármilyen …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 09. 15.

Témák: – Áldozat nélkül nincs eredmény – mondta Kiss-Rigó László a Gál Ferenc Egyetem központi tanévnyitóját megelőző szentmisén. A felsőoktatási intézményben a 2023/24-es tanévet összesen 1091 hallgató kezdi meg. Mindez azt jelenti, hogy csaknem megtriplázódott az elsősök száma. – Csütörtök délután, a városi könyvtárban Kerecsényi László, gyulai várkapitány eddig ismeretlen …

Tovább »

Felújított keresztet szenteltek újra Újkígyóson

Három kereszt felújításával csatlakoztak az újkígyósiak a Kereszténydemokrata Néppárt „Fogadj örökbe egy keresztet!” programjához. Péntek délután a Szent Antal temetőben, a kápolna melletti feszületet szentelte újra Ilyés Zsolt plébános. A korszerűsítésben mintegy negyven család, magánszemély, vagy szervezet vállalt szerepet, a szükséges pénzösszeg alig másfél hónap alatt, vagyis jóval a határidőt …

Tovább »

1091 első éves kezdte meg tanulmányait a Gál Ferenc Egyetemen

  A szegedi dómban tartotta meg központi szentmiséjét és tanévnyitó ünnepségét a Gál Ferenc Egyetem. Kiss-Rigó László püspök, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár és Dux László rektor megkoszorúzta a magyar oktatás két jelentős egyéniségének, Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint …

Tovább »

Rendszeressé válnak a gasztronómiai programok az Almásy-kastélyban

  Sok más mellett tofu körözöttet is kóstolhattak az érdeklődők azon a szerdai eseményen, melyet az Almásy kastély Stefánia szárnyában, a csemegetárban rendeztek. A Tóthné Vereczki Anita által vezetett program a hús lehetséges pótlásáról, kiváltásáról szólt, vagyis a résztvevők a vegán életmóddal ismerkedtek. A látogatóközpontban úgy tervezik, hogy rendszeresek lesznek …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 09. 14.

Témák: – Szeptember közepén a végéhez közeledik a napraforgó betakarítása a Gyulai Agrár Zrt.-nél. Az idei termésmennyiség kimondottan jónak mondható az elsősorban olajgyártásra termesztett haszonnövényből. – Elismerő oklevelet vehetett át Csendes Ferenc szerda délután Takács Árpád főispántól. A festőművésznek a kormányhivatal központi épületében nyílt kiállítása. – Kedd délután „Gyöngyök, csodák, …

Tovább »